2012. január 25., szerda

FxPro Blog – Piaci Körkép

Szerda – 2012.01.25.

Újabb patthelyzet a görög adósságvitában

Gyakorlatilag semmi esély nem volt arra, hogy a tegnapelőtti pénzügyminiszteri találkozón végső megállapodás szülessen a görög adósság "önkéntes" átütemezéséről. Ez persze nem érhette váratlanul azokat, akik eddig nyomon követték a tárgyalásokat; a rendkívül komplex vitában lényegében négy párt vesz részt, nagyban eltérő és egymással versengő érdekekkel, nagy mennyiségű kockán forgó pénzzel és a fokozatosan romló mögöttes helyzettel. A magánszektort érintő tárgyalásokban résztvevő felek abban megegyeztek, hogy a vitát minél hamarabb újra kell kezdeni, és hogy legkésőbb február 13-án egy megállapodással kell előállni. Mindazonáltal igencsak meglepő lenne, ha addig tényleg elő tudnának állni egy végrehajtható tervvel.

Az egyik legfőbb probléma abból áll, hogy a trojka (EKB, IMF, EU) nagyobb leírásokat várna el a privátszektor kötvénytulajdonosaitól. Ezen belül is különösen érzékeny pontnak számít az új kötvénykibocsátásnál meghatározott kamatszint. A kötvénytulajdonosok nevében nyilatkozó IIF (Nemzetközi Pénzügyi Intézet) kijelentette, hogy az előbbiek nem fogadnak el 4% alatti kamatot; ez a kamatszint közel 70 százalékos nettó jelenérték-csökkenést jelentene a meglévő adósságnál. A trojka azonban alacsonyabb kamatrátát követel, valahol 3,5% alatt, tekintve, hogy az október végi EU-s megállapodás után tovább romlott görög helyzet, így a magasabb kamat mellett az ország aligha tudja majd stabilizálni államadósságát, az előírt 120 százalékos célértéken 2020-ig. 3% körüli kamat mellett közel 73 százalékos lenne a nettó jelenérték-csökkenés.

A helyzeten tovább rontott, hogy a görög kormány eddig nem tudta teljesíteni korábbi kötelezettségvállalásait. A kormány további közszféra elbocsátásokat ígért, továbbá bércsökkentéseket az állami-, és magánszektorban. Ugyanakkor az állami tulajdon privatizálásánál sem látni különösebb előrelépést. Az EU változatlanul azzal fenyegetőzik, hogy amennyiben az ország nem teljesíti az elvárások, úgy nem számíthat több pénzre. Görögország pedig újfent arra fogadkozik, hogy az EU úgysem lesz elég bátor ahhoz, hogy cserbenhagyja őket. Ennek a pókerezésnek igencsak nagy a tétje. Hamarosan eljöhet az a pont, amikor Európa úgy dönt, hogy Görögország egyszerűen nem éri meg a fáradozást.

Michael Derks, vezető stratéga
m.derks@fxpro.com
+44 (0)20 7776 9726

James Marshall, PR és kommunikációs vezető
j.marshall@fxpro.com
+44 (0)20 7776 9721

Az FxPro híreit a weboldalunkon és insight blogunkon is megtalálja, illetve a Facebookon és Twitteren is követhet minket.

Jogi nyilatkozat: A fenti szöveg marketing kommunikációs célra készült. Nem tartalmaz és nem is értelmezhető úgy, hogy tartalmaz befektetési javaslatot vagy befektetési ajánlatot, illetve pénzügyi eszközökkel kapcsolatos tranzakcióra vonatkozó ajánlatot, vagy arra vonatkozó megbízást. A múltbéli eredmények nem garantálják, és nem jelzik előre a jövőbeli eredményeket. Az FxPro nem veszi figyelembe az Ön személyes befektetési céljait, se pénzügyi helyzetét. Az FxPro nem foglal állást és nem vállal felelősséget a közzétett információ pontosságáért, se annak teljességéért, se olyan befektetésből származó veszteségért, melyet az FxPro bármilyen alkalmazottja, vagy egy harmadik fél által szolgáltatott javaslatból, előrejelzésből, vagy egyéb információból származik. Ez a szöveg nem a pénzügyi elemzés függetlenségét támogató jogi követelmények alapján készült és nem képezi tárgyát a pénzügyi elemzés terjesztésének előmozdítását tiltó rendelkezéseknek sem. A szövegben foglalt véleménynyilvánítások előzetes értesítés nélkül bármikor módosíthatók. A leírtakban foglalt vélemény sok esetben személyes jellegű, és nem mindig tükrözi az FxPro véleményét. Jelen közlés csak az FxPro előzetes engedélyével sokszorosítható, illetve terjeszthető.

Kockázati figyelmeztetés: A CFD-k, melyek tőkeáttétes termékek, nagy kockázattal járnak és a teljes befektetett tőke elvesztését vonhatják maguk után. Éppen ezért a CFD-k nem minden befektető számára alkalmasak. Ne kockáztasson többet, mint amennyit kész elveszíteni. Mielőtt megkezdené a kereskedést, győződjön meg róla, hogy megértette az ezzel járó kockázatokat és egyben vegye figyelembe saját tapasztaltságának mértékét is. Ha szükséges, keressen fel független tanácsadót.

Az FxPro Financial Services Ltd tevékenységét a CySEC engedélyezi és szabályozza (engedélyszám: 078/07) FxPro Financial Services, Karyatidon 1, Ypsonas, Limassol 4180 Cyprus.

2012. január 23., hétfő

FxPro Blog – Piaci Körkép

Hétfő – 2011.01.23.

Nyitott fülekre talált az EKB kritikája

A Bloomberg pénteken arról cikkezett, hogy az európai törvényhozók szigorúbb alapokra helyezték a fiskális paktumot, ezzel reagálva az EKB múlt heti kifogásaira. Az EU pénzügyminiszterei a paktummal kapcsolatos legújabb javaslatokat a mai napon fogják megtárgyalni. Az új verzió többek között előírná, hogy amennyiben egy tagállam strukturális költségvetési hiánya jelentősen eltér a 0,5 százalékos célértéktől, úgy automatikusan egy központosított korrekciós mechanizmus lép érvénybe. Bár a korábbi tervezethez képest (mely az Európai Központi Banknak egyáltalán nem tetszett) ez egy üdvözlendő előrelépés, úgy egyelőre nem egészen világos, hogy mi számít "jelentősnek", illetve hogy pontosan hogyan is működne az automatikus központosított mechanizmus.

A terv az Európai Bizottságot is szélesebb jogkörrel ruházná fel, hogy az egy menetrendet készítsen a költségvetési konvergencia teljesítéséhez. Azt azonban még nem lehet tudni, hogy az EB instrukciói mennyire lesznek kötelező érvényűek. A belga kormány nemrég már felbőszítette a Bizottságot, miután túl optimista növekedési prognózist készített az idei évre. A Bizottság azonnali kiadáscsökkentéseket követelt, hogy Belgium elkerülje a kilátásba helyezett szankciókat. A legfőbb kérdés abból áll, hogy a nagyobb hatalommal felruházott EB elég bátor lesz-e majd ahhoz, hogy a nagyobb tagállamok fiskális törvényszegése esetén is akcióba lépjen.

A legutóbbi tervezet az Európai Bíróságnak is lehetőséget ad arra, hogy akár a GDP 0,1 százalékának megfelelő pénzbírságot rójon ki azon tagok részére, melyek nem tartják be a kiegyensúlyozott költségvetésre vonatkozó szabályokat. Ez már ígéretesebbnek tűnik, bár a Bíróság elvileg nem érvényesíthet költségvetési rendeleteket, legalábbis az EKB reményei szerint.

Sajnos úgy tűnik, hogy a javaslat továbbra is megenged bizonyos kifogásokat a fiskális célok be nem tartására, pl. "rendkívüli körülmények" (gazdasági visszaesés), vagy "szokatlan események" közepette. Az EKB többek között ennek szigorítását is követelte. A tervezetnek alighanem ez a legnyugtalanítóbb aspektusa, ezzel ugyanis továbbra is megkerülhetőek a költségvetési szabályok. Ugyanakkor a paktumot aláíró államok akár öt évet is kérhetnek, az abban foglaltak megvalósítására.

Bár a fiskális paktumnál némi előrelépést láthattunk, a felszínen azonban egyelőre úgy tűnik, hogy a tervezet túlságosan megengedő a rosszul gazdálkodó tagokkal szemben. Amennyiben ez csak egy újabb Stabilitási és Növekedési Paktumnak bizonyulna, mely ráadásul elrettentő hatással sem bír, úgy az minden bizonnyal negatívan fog hatni a közös valutára.

Michael Derks, vezető stratéga
m.derks@fxpro.com
+44 (0)20 7776 9726

James Marshall, PR és kommunikációs vezető
j.marshall@fxpro.com
+44 (0)20 7776 9721

Az FxPro híreit a weboldalunkon és insight blogunkon is megtalálja, illetve a Facebookon és Twitteren is követhet minket.

Jogi nyilatkozat: A fenti szöveg marketing kommunikációs célra készült. Nem tartalmaz és nem is értelmezhető úgy, hogy tartalmaz befektetési javaslatot vagy befektetési ajánlatot, illetve pénzügyi eszközökkel kapcsolatos tranzakcióra vonatkozó ajánlatot, vagy arra vonatkozó megbízást. A múltbéli eredmények nem garantálják, és nem jelzik előre a jövőbeli eredményeket. Az FxPro nem veszi figyelembe az Ön személyes befektetési céljait, se pénzügyi helyzetét. Az FxPro nem foglal állást és nem vállal felelősséget a közzétett információ pontosságáért, se annak teljességéért, se olyan befektetésből származó veszteségért, melyet az FxPro bármilyen alkalmazottja, vagy egy harmadik fél által szolgáltatott javaslatból, előrejelzésből, vagy egyéb információból származik. Ez a szöveg nem a pénzügyi elemzés függetlenségét támogató jogi követelmények alapján készült és nem képezi tárgyát a pénzügyi elemzés terjesztésének előmozdítását tiltó rendelkezéseknek sem. A szövegben foglalt véleménynyilvánítások előzetes értesítés nélkül bármikor módosíthatók. A leírtakban foglalt vélemény sok esetben személyes jellegű, és nem mindig tükrözi az FxPro véleményét. Jelen közlés csak az FxPro előzetes engedélyével sokszorosítható, illetve terjeszthető.

Kockázati figyelmeztetés: A CFD-k, melyek tőkeáttétes termékek, nagy kockázattal járnak és a teljes befektetett tőke elvesztését vonhatják maguk után. Éppen ezért a CFD-k nem minden befektető számára alkalmasak. Ne kockáztasson többet, mint amennyit kész elveszíteni. Mielőtt megkezdené a kereskedést, győződjön meg róla, hogy megértette az ezzel járó kockázatokat és egyben vegye figyelembe saját tapasztaltságának mértékét is. Ha szükséges, keressen fel független tanácsadót.

Az FxPro Financial Services Ltd tevékenységét a CySEC engedélyezi és szabályozza (engedélyszám: 078/07) FxPro Financial Services, Karyatidon 1, Ypsonas, Limassol 4180 Cyprus.

2012. január 17., kedd

FxPro Blog – Piaci Körkép

Kedd – 2012.01.17.

Könnyű a hitelminősítőkre mutogatni

Ha pontosan szemügyre vesszük a Standard and Poors's múlt hét végi nyilatkozatait, úgy két érdekes pontot találhatunk, melyek (legalábbis makro-szinten) okot szolgáltathatnak a 16 euró-tagállam egy lépésben történő leminősítésére. Korábban már mi is felvetettük ezeket a pontokat, melyek nagyban hozzájárultak a jelenlegi patthelyzethez, és egyben arra is rávilágítanak, hogy az EU intézmények nem igazán fogják fel a helyzet súlyosságát.

A Standard and Poor's először is jogosan állapította meg, hogy "a legújabb fiskális megállapodás csak részben érinti a válság valódi okait". A krízisért ugyanis nem csak a "költségvetési kicsapongás" felelős, a növekvő külső egyensúlyhiány és a szélesedő versenyképességi rés ugyanúgy az okokhoz sorolható. Azzal azonban nem egészen értünk egyet, hogy az EU nem ismerte volna fel a növekvő egyensúlyhiány veszélyeit, Brüsszel ugyanis több intézkedést is hozott a szigorúbb felügyelet érdekében. Miután azonban igen szélesre nyílt a versenyképességi rés, így a megoldások (pl. leértékelés, defláció, vagy legalább olyan intézkedések, melyeket még hivatalosan lehet alkalmazni) már az EU hatáskörén kívülre estek.

Mindenesetre nagyon is úgy tűnik, hogy a politikusok csak részben látták be a korábbi megoldások hiányosságait (lásd “A Sarkozy-Merkel javaslat hiányosságai”). Az elfogadott fiskális paktum nagymértékben módosítja az euró bevezetésekor felállított stabilitási és növekedési paktumot, mely minden tekintetben egy elhibázott lépésnek tekinthető. A megállapodás ugyanakkor egyáltalán nem tér ki a 60 százalékos államadósság-limit fenntarthatóságára. Levonhatjuk tehát a tanulságot, hogy a megoldásokhoz vezető út sokkal nehezebb, ha nem vesszük tudomásul, vagy nem értjük meg a problémák valódi okait.

Az S&P által felhozott másik lényeges kritika kiemeli, hogy "az EU-szintű politikai döntéshozatal és intézményi rendszer messze nem olyan hatékony, mint amire valójában szükség lenne". Itt már több ponton egyetértünk a hitelminősítővel, és ezekről tavaly írtunk is (lásd: “Miért okoznak mindig csalódást az EU csúcstalálkozók?”). Az EU alapvető keretrendszerét a közösség stabil működésére tervezték, és az intézmények csak óvatosan nyúlnak a kormányrúdhoz, miközben a tagállamok már rég más vizekre eveztek. Ezeket az intézményeket nem a jelenlegi viharok átvészelésére tervezték, éppen ezért képtelenek biztosítani a megfelelő irányítást és döntéshozatalt a nehéz időkben.

Érdemes még kiemelni egy másik közös tényezőt, ez pedig a hitelminősítők egyre nagyobb kiábrándultsága a politikusokból, és itt nem csak az S&P-re és Európára gondolunk. Ez már az USA tavalyi leminősítésénél is evidens volt. A feszültség idén kétségtelenül tovább fog fokozódni, így nem árt, ha a politikusok nem a hitelminősítőkön töltik majd ki a haragjukat. Ami a fenti makro-szintű problémákat illeti, az S&P – az eurózóna esetében – nem tett mást, mint hogy rávilágított a már évek óta fennálló, és most felszínre kerülő hiányosságokra.

Simon Smith, vezető közgazdász
s.smith@fxpro.com
+44 (0)20 7776 9725