2012. február 24., péntek

FxPro Blog – Piaci Körkép

Péntek – 2012.02.24.

Az EKB likviditásnyújtó dilemmája

Az Európai Központi Bank decemberben indított hároméves likviditási tendere több szempontból is sikeresnek bizonyult. Többek között elhárított egy kiterjedt hitelszűkét az eurózónában, fellendítette a periférikus kötvénypiacokat, és az elmúlt 15 év legjobb évkezdését eredményezte a globális részvénypiacokon. Miután a bank a következő héten vág bele a következő hároméves futamidejű tenderbe, így felmerül a kérdés, hogy – megfelelő hitelfelvétel mellett – ugyanarra számíthatunk-e majd, mint korábban? Nos, nagy valószínűséggel nem.

A decemberben felvett 489 Mrd euróval kapcsolatban van pár dolog, amiről már tudomást szereztünk, azonban vannak olyan dolgok is, amelyek elkerülhették a figyelmünket. Először is nem árt tisztázni, hogy a likviditás nettó növekedése valójában 193 Mrd. euró volt, ugyanis több finanszírozási hitel is ebben az időben járt le, és a bankok, a rövidtávú EKB-s refinanszírozás helyett, a hosszabb futamidejű kölcsönzést választották. Másodsorban, az EKB saját elemzése erős korrelációt mutatott a bankok következő évre vonatkozó refinanszírozási igénye és a hároméves hitelek felvétele között. Ez nagyban alátámasztja azt a nézetet, miszerint a tender kulcsszerepet játszott a bankszektor refinanszírozási kockázatainak elhárításában, ugyanis az Eurostoxx 600-on jegyzett bankok közel 6 százalékkal múlták felül a főindexet.

Azt már nehezebb megállapítani, hogy az ún. carry trade elsősorban a belső (euró alapú eszközökbe való befektetés), vagy a külső kereskedelemre (nem euró-alapú befektetés) összpontosult. Az EKB adatai mindenesetre azt mutatták, hogy a bankok 2011 utolsó két hónapjában az állampapírok nettó vásárlói voltak, az idei év elejéről azonban még nem állnak rendelkezésre adatok. Tekintettel arra, hogy az EKB szerint a hitelfelvétel elsősorban a refinanszírozási igényekkel hozható összefüggésbe, így a külső eszközök rallyja inkább közvetett, mint közvetlen folyománya volt a tendernek.

Ezzel el is jutottunk a következő heti likviditásnyújtó tenderhez, melyből a piacok előreláthatólag se így, se úgy nem fognak profitálni. Amennyiben a felvétel magas lesz (500 Mrd euró felett, egyesek szerint akár kétszer ennyi), úgy ez azt jelentené, hogy a bankrendszer és az eszközpiacok minden korábbinál nagyobb mértékben vannak ráutalva a központi banki pénzekre, mely jelentősen megnehezítené a program kifutását (melyet az EKB eredetileg csak átmenetinek szánt). Ez további erősödést eredményezhet a kockázati eszközöknél és a kötvénypiacokon, azonban – elsősorban az előbbinél – sokkal csekélyebb alapja lesz a növekedésnek.

Ezzel szemben, ha a felvétel gyérnek bizonyul, úgy – még ha ez az európai bankok pozitívabb mérleg-helyzetére is utal – joggal feltételezhetjük, hogy a piacok attól fognak majd tartani, hogy a periférikus EU-államok kötvényeinél leállt a rally. A kijárathoz vezető utak ezúttal rövidebbek lesznek, miután azonban egy hároméves tenderről van szó, így még jó ideig ebben fogunk raboskodni. Mindent összevetve, a piacok csak nehezen tudják majd felmérni a következményeket, függetlenül attól, hogy melyik eredményt fogjuk látni.

Simon Smith, vezető közgazdász
s.smith@fxpro.com
+44 (0)20 7776 9725

James Marshall, PR és kommunikációs vezető
j.marshall@fxpro.com
+44 (0)20 7776 9721

Az FxPro híreit a weboldalunkon és insights blog cikksorozatunkban is megtalálja, illetve Facebookon és Twitteren is követhet minket.

Jogi nyilatkozat: A fenti szöveg marketing kommunikációs célra készült. Nem tartalmaz és nem is értelmezhető úgy, hogy tartalmaz befektetési javaslatot vagy befektetési ajánlatot, illetve pénzügyi eszközökkel kapcsolatos tranzakcióra vonatkozó ajánlatot, vagy arra vonatkozó megbízást. A múltbéli eredmények nem garantálják, és nem jelzik előre a jövőbeli eredményeket. Az FxPro nem veszi figyelembe az Ön személyes befektetési céljait, se pénzügyi helyzetét. Az FxPro nem foglal állást és nem vállal felelősséget a közzétett információ pontosságáért, se annak teljességéért, se olyan befektetésből származó veszteségért, melyet az FxPro bármilyen alkalmazottja, vagy egy harmadik fél által szolgáltatott javaslatból, előrejelzésből, vagy egyéb információból származik. Ez a szöveg nem a pénzügyi elemzés függetlenségét támogató jogi követelmények alapján készült és nem képezi tárgyát a pénzügyi elemzés terjesztésének előmozdítását tiltó rendelkezéseknek sem. A szövegben foglalt véleménynyilvánítások előzetes értesítés nélkül bármikor módosíthatók. A leírtakban foglalt vélemény sok esetben személyes jellegű, és nem mindig tükrözi az FxPro véleményét. Jelen közlés csak az FxPro előzetes engedélyével sokszorosítható, illetve terjeszthető.

Kockázati figyelmeztetés: A CFD-k, melyek tőkeáttétes termékek, nagy kockázattal járnak és a teljes befektetett tőke elvesztését vonhatják maguk után. Éppen ezért a CFD-k nem minden befektető számára alkalmasak. Ne kockáztasson többet, mint amennyit kész elveszíteni. Mielőtt megkezdené a kereskedést, győződjön meg róla, hogy megértette az ezzel járó kockázatokat és egyben vegye figyelembe saját tapasztaltságának mértékét is. Ha szükséges, keressen fel független tanácsadót.

Az FxPro Financial Services Ltd tevékenységét a CySEC engedélyezi és szabályozza (engedélyszám: 078/07) FxPro Financial Services, Karyatidon 1, Ypsonas, Limassol 4180 Cyprus.

Piaci kitekintő - Kérdések, válaszok..

A mostani időszakban sokszor sokakban felmerül a kérdés, hogy vajon meddig tarthat az optimizmus és milyen mértékű emelkedésre lehet számítani?

Véleményem szerint kicsit eltúlzott ez a fokú bizalmi erősödés a piacokat tekintve, de láttunk már a válság óta (sőt előtte is..) olyan emelkedő vagy csökkenő tendenciákat, amiknek tulajdonképpen nem volt egyáltalán semmilyen megalapozott fundamentális (gazdasági) alapja. Az év elején több vállalati jelentés látott napvilágot, amik azért eléggé vegyes képet adnak a részvény piacról, viszont többségében pozitívak. Ez lehet az egyik legfőbb motorja a „bikáknak”. Régóta megfigyelhető ez a jelenség. Az egyes országok nemzeti gazdasági teljesítménye katasztrófális és olyan prognózisokat kellene gyártani, aminek nem sokan örülnének. A befektetők megítélésében viszont a nagy vállalati szegmens sokkal nagyobb befolyással bír. Ez talán nem is meglepő, ha kicsit utána olvasunk, hogy mekkora "hatalommal" is rendelkeznek egyes cégek. Már 2000-ben megjelentek statisztikák arról, hogy gazdaságilag a top 50-ben jócskán találunk nagy vállalatokat (Wal-Mart, Ford, Toyota stb...Top200). Gondolhatjuk azt is, hogy persze, de a válság szépen meg is tépázta ezeket, viszont ez sajnos vagy inkább szerencsére egyáltalán nem így van. Kivételeket azért természetesen mindig találunk :)

Visszakanyarodva az eredeti témánkhoz, tehát abszolút van potenciál mindenféle kétes hír ellenére is a további részvénypiaci rally-ban. Mindenesetre nagyon meggondolandó, hogy ki milyen befektetéseket választ és mennyi időre. A jelenlegi helyzetben nagyon éles határokat kell húzni, ahhoz hogy nyereségesek legyünk. Ez vagy spekulációt vagy nagyon hosszú távú befektetést (min. 5-8 év) igényel. Hangsúlyozom a részvényekről beszélünk még mindig.

A legkecsegtetőbb ajánlatokat talán a deviza piac tartogatja számunkra. Természetesen itt kell a legnagyobb kockázatokkal is számolnunk. Többen kérdezték az elmúlt napokban, hogy érdemes-e most eurót vagy dollárt vásárolni ?! A válasz egyértelműen IGEN. Persze, ha jövő héten szüksége volna a beváltott pénzre, akkor a válasz egyértelműen NEM ! :)
Az EUR/HUF árfolyamot vizsgálva a 285-ös szint egy jó vételi lehetőséget nyújtott. Ezután, ha kitart a lendület, akkor még 276-277-nél is érdemes vásárolni, majd ha visszagyengülne a forintunk 285 fölé, akkor ismét vételezhetünk a közös európai valutából. Nem tartom valószínűnek, hogy sokáig a 300-as árfolyam szint alatt tudnák tartani az árfolyamot. Korábban, még a karácsony előtti időszakban is felmerült ez a kérdés, hogy lehetünk-e 300 alatt és akkor is azt mondtam, hogy ha sikerül akkor az számunkra szinte "ajándék" és érdemes a lehető leghatékonyabban kihasználni!

Hasonló a helyzet, ha az USD/HUF deviza keresztet vesszük górcső alá. Itt a szintek kicsit másként alakulnak, de nincs érdemi eltérés. Talán csak annyi, hogy kicsit kevesebb forint is elég lesz a tranzakciókhoz :)
A mostani 214-es, majd a 205-ös és a 195-ös szinteket érdemes figyelembe venni. Persze, ha tényleg elrepíti odáig a lendület.

Az EUR/USD árfolyam még ugyancsak érdekes lehet, ha valaki már nagyon beleássa magát a forex világába. Erről különösebbet nem mondanék, talán egy külön fejezetet szentelek a témának, ugyanis itt már elég sok mindenre kiterjedően kellene válaszokat adnom. Talán csak annyit, hogy egyre biztosabb vagyok az 1,35-ös szint elérésében és ez a fent említett helyzetet igazolná. Ezután érzem azt, hogy képlékeny lesz a befektetők hozzáállása és lehet, hogy az európai aggodalmak is addigra rányomják a bélyegét a mostani optimista kitörésekre. A hírekre ugyanis még mindig nagyon érzékenyen reagál minden egyes tőkepiacon fellelhető instrumentum. Egy két vállaltnál pedig már megmutatkoznak némi pesszimista előrejelzések.

A deviza ügyletekhez professzionális hátteret nyújt az FxPro !
A legelőnyösebb helyzetből szeretné végezni forex ügyleteit ?
Kereskedési számla nyitásához használja az alábbi linket     
>>>>>>>

A legfontosabb kérdés pedig lehet hogy most jön. Arany...
Ez az egyik legérdekesebb téma. Mindig azt szoktam mondani - ami mellett a mai napig kitartok - hogy amíg forintban számolunk, addig bármikor lehet és érdemes is aranyat venni. Az elv az csupán annyi, hogy az aranyat unciánként dollárban számolják. Mi viszont ezt még forintosítjuk. Ennek megfelelően az összefüggések azt mutatják, hogy ha esik az arany ára, akkor gyengül a forint, ezért ez jó hatással van a dollár alapú befektetésünkre. Ha emelkedik az arany, akkor valószínű, hogy erősödik a forint, és itt pedig ugye az arany árfolyamának emelkedése lesz, ami a pozitív hatást gyakorolja tőkénkre. A mérvadó és nagyobb elmozdulást kétségtelenül a dollár / forint árfolyam adja, de azt mint tudjuk a devizák gyengülése egy végtelen folyamat amióta léteznek pénznemek és azért abban bízom valamelyest, hogy senki sem kérdőjelezi meg, hogy a forint mindig is nagyobb mértékben fog inflálódni, mint a dollár.

A lényeg, hogy a mostani erős forint jó lehetőség az arany vételre, akár nagyobb mennyiségben is. A saját elképzelésem szerint ugyanis még nagyon messze vagyunk attól, hogy valamilyen szélsőséges korrekciót kelljen megélnünk az arany árfolyamában. Mindezek mellett pedig éppen a napokban tört át olyan ellenállási szintet (1760 usd/oz) ami további emelkedést enged sejtetni. Egy esetleges korrekció is csak eddig engedné vissza az árfolyamot.

Összegezve az eddigieket tehát:
  • Elegendő ambícióval és affinitással érdemes lehet kockázatosabb területen dolgoztatni tőkénk egy részét:
    1. FxPro saját számla (ha nem szeretné másra bízni)
    2. Menedzselt forex számla (ha inkább profikra bízná)
  • Ami mindig biztos, viszont kicsit hosszabb távon gondolkozva: 
    1. Arany - Aranyszámla (megtakarításként is kiváló lehetőség)
  • Illetve konstrukciók, amiket szívesen ajánlok bármilyen gazdasági helyzetben:
    1. zárt vállalati részvények, kötvények (tőzsdén kívül)
    2. fix hozamú zárt végű alapok ingatlan fedezettel, infláció védelemmel
A fent leírt piaci jegyzet nem minősül befektetési tanácsadásnak. Csupán egy-két ajánlat, amit érdemes megfontolnia. Mindenképpen keressen fel személyesen, mielőtt bármilyen döntést meghozna. Nem garantálja semmi, hogy ezek a lehetőségek közül bármelyik is Önnek szólna. Személyre szabott tanácsadást megfelelő információk birtokában tudok biztosítani az Ön számára !

    Üdvözlettel:
    Pántya Roland

    2012. február 22., szerda

    FxPro Blog – Piaci Körkép

    Szerda – 2012.02.22.

    Nem lesz hosszú életű a legutóbbi görög megállapodás

    A görög adóssággal kapcsolatos legutóbbi megállapodás várhatóan már csírájában el fog halni, hiába próbálják azt az EU vezetői díszcsomagban prezentálni. A Financial Times tegnapi cikke szerint, a brüsszeli értekezleten résztvevő pénzügyminisztereket arról tájékoztatták a múlt héten, hogy a görög gazdaság hanyatlása miatt a vártnál sokkal rosszabb az ország adósságdinamikája, és hogy valószínűleg egy újabb csomagra lesz szükség miután kifizették az aktuális (második) 130 Mrd. eurós mentőhitelt. Ez az új, sokkal realisztikusabb kép a hellének adóssághelyzetéről megmagyarázza, hogy a németek, hollandok és finnek miért vonakodtak annyira a legutóbbi egyezmény aláírásánál. A megállapodás érvénybe lépéséhez ráadásul előbb meg kell azt szavaztatni az egyre szkeptikusabb nemzeti parlamentekkel, melynek sikeres kimenetele egyáltalán nem garantált.

    A pénzügyminisztereknek szánt bizalmas, de kiszivárgott jelentés is leszögezi, hogy az intézmények egyre nagyobb ellenállása miatt Görögország várhatóan képtelen lesz végrehajtani a szükséges strukturális reformokat és pénzpolitikai kiigazításokat. Ugyanakkor az ország bankrendszerének feltőkésítéséhez – a korábban becsült 30 Mrd. helyett – közel 50 Mrd. euróra lesz szükség, a sokat emlegetett privatizálásból pedig jóval kevesebb pénz fog befolyni, és az is csak lassan. Ennél is aggasztóbb azonban, hogy függetlenül attól, hogy az egyes parlamentek elfogadják-e az aktuális mentőcsomagot vagy nem, számos tényező van még, melyek nagyban megnehezítik ennek a folyamatnak a sikeres kimenetelét:

    Pl. hogyan fog működni a gyakorlatban a görögökre kényszerített speciális letéti számla? Meg tud-e gyorsan egyezni az EU arról, hogy pontosan hogyan is működjön ez a számla?

    Valójában kit is képvisel az IIF (Nemzetközi Pénzügyi Intézet), mely állítólag a görög magánhitelezők nevében lép fel? Lesz-e elég felvevője az önkéntes adósságcserének? Vagy vonakodnak majd a kötvénytulajdonosok, annak tudatában, hogy amennyiben a felvétel nem elégséges, úgy Görögország érvénybe léptetheti az adósságleírást tartalmazó ún. kollektív záradékot, mely kiváltja a kötvényekre felszámított CDS biztosítást?

    Hogyan reagálnak majd a magánhitelezők arra, hogy az EKB semmit sem hajlandó leírni a tulajdonában lévő görög adósságból? Ha az EKB nem hajlandó leírásra a görög kötvényeknél, úgy feltételezhető, hogy más államoknál sem lesz erre hajlandó (amennyiben erre szükség lenne). Az európai állampapírokba fektető privát beruházók ezzel gyakorlatilag alárendelt szerepbe kerülnek az EKB és a többi központi bankhoz képest.

    Hogyan viszonyul az euróövezet többi tagja ahhoz, hogy Finnország biztosítást kap a mentésben való hozzájárulásért cserébe?

    Hogyan reagál majd Írország és Portugália arra, hogy Görögország hivatalos hitelezői belementek a hitelkamatok csökkentésébe?

    Igencsak meglepő lenne, ha az EU egyöntetű válaszokat találna ezekre a kérdésekre, még a görögök március 20-án esedékes kötvénytörlesztése előtt. Továbbra is megvan rá minden esély, hogy ez a megállapodás már hamarosan erejét veszíti és az események sodrában odavész. Ha ez tényleg bekövetkezik, akkor az EU – a lejáró kötvények kifizetésére – valószínűleg egy áthidaló hitelt ad Görögországnak, mellyel az ország kihúzhatja a következő választásokig.

    Sajnos azonban Görögországban is igaz, hogy az idő pénz, és idővel a napok egyre költségesebbek lesznek.

    Michael Derks, vezető stratéga
    m.derks@fxpro.com
    +44 (0)20 7776 9726

    James Marshall, PR és kommunikációs vezető
    j.marshall@fxpro.com
    +44 (0)20 7776 9721

    Az FxPro híreit a weboldalunkon és insight blogunkon is megtalálja, illetve a Facebookon és Twitteren is követhet minket.

    Jogi nyilatkozat: A fenti szöveg marketing kommunikációs célra készült. Nem tartalmaz és nem is értelmezhető úgy, hogy tartalmaz befektetési javaslatot vagy befektetési ajánlatot, illetve pénzügyi eszközökkel kapcsolatos tranzakcióra vonatkozó ajánlatot, vagy arra vonatkozó megbízást. A múltbéli eredmények nem garantálják, és nem jelzik előre a jövőbeli eredményeket. Az FxPro nem veszi figyelembe az Ön személyes befektetési céljait, se pénzügyi helyzetét. Az FxPro nem foglal állást és nem vállal felelősséget a közzétett információ pontosságáért, se annak teljességéért, se olyan befektetésből származó veszteségért, melyet az FxPro bármilyen alkalmazottja, vagy egy harmadik fél által szolgáltatott javaslatból, előrejelzésből, vagy egyéb információból származik. Ez a szöveg nem a pénzügyi elemzés függetlenségét támogató jogi követelmények alapján készült és nem képezi tárgyát a pénzügyi elemzés terjesztésének előmozdítását tiltó rendelkezéseknek sem. A szövegben foglalt véleménynyilvánítások előzetes értesítés nélkül bármikor módosíthatók. A leírtakban foglalt vélemény sok esetben személyes jellegű, és nem mindig tükrözi az FxPro véleményét. Jelen közlés csak az FxPro előzetes engedélyével sokszorosítható, illetve terjeszthető.

    Kockázati figyelmeztetés: A CFD-k, melyek tőkeáttétes termékek, nagy kockázattal járnak és a teljes befektetett tőke elvesztését vonhatják maguk után. Éppen ezért a CFD-k nem minden befektető számára alkalmasak. Ne kockáztasson többet, mint amennyit kész elveszíteni. Mielőtt megkezdené a kereskedést, győződjön meg róla, hogy megértette az ezzel járó kockázatokat és egyben vegye figyelembe saját tapasztaltságának mértékét is. Ha szükséges, keressen fel független tanácsadót.

    Az FxPro Financial Services Ltd tevékenységét a CySEC engedélyezi és szabályozza (engedélyszám: 078/07) FxPro Financial Services, Karyatidon 1, Ypsonas, Limassol 4180 Cyprus.

    2012. február 20., hétfő

    FxPro Blog – Piaci Körkép

    Hétfő – 2012.02.20.

    Irán is olajba mártja kardját

    A nukleáris programjaikat titokban tartó államok közül Irán egy olyan eszközzel is rendelkezik, mely hatásosabb fegyvernek bizonyulhat, ez pedig nem más, mint az olaj. Ebben az igen kockázatos játékban mindkét fél hatalmas árat fizethet annak érdekében, hogy megkapja azt, amit követel.

    Amerikai már egy ideje olaj-, és pénzügyi vonatkozású szankciókkal sújtja az országot, az EU olaj-embargója pedig júniusban fogja majd igazán éreztetni hatását. Irán közben azzal fenyegetőzik, hogy már ezt megelőzően beszünteti hat európai országba irányuló olajszállítását. Az EU azért vár hat hónapot az embargóval, hogy többek között Görögország, Spanyolország és Olaszország még időben új beszállítót találjon. Ezek a szankciók, illetve az olajszállítás beszüntetése mindkét fél számára hatalmas áldozatokat fog követelni.

    A feszültség napról napra nő és az idegesség már a piacokon is érezhető. A brent típusú nyersolaj hordónkénti ára 120 dollárra drágult, és várhatóan tovább fog emelkedni, amennyiben elharapódzik a helyzet. Ha Izrael megtámadja Irán nukleáris létesítményeit, és az utóbbi is beváltja fenyegetését és lezárja a Hormuzi-szorost, akkor majdnem biztosak lehetünk abban, hogy az olaj ára áttöri a korábbi 147 dolláros rekordot. Ez pusztító hatással lenne a világgazdaságra, és ezzel Irán is tisztában van.

    Ha a világ negyedik legnagyobb olajexportőrét kizárják a piacról, akkor a sarat az OPEC államoknak kell majd elvinniük, ami az ellátás és az árstabilitás fenntartását illeti. Szaúd-Arábia, Irán másik nagy ellensége már ígéretet is tett rá, hogy pótolni fogja a kiesést. A vásárlók sora már Rijádba és más golf-államokba zarándokolt, hogy megtárgyalják az új szállítási feltételeket.

    Jelenleg alig van enyhítő tényező, mely fékezné az olajra nehezedő árnyomást. A líbiai olajszállítás a vártnál gyorsabban kapcsolódott vissza az ellátási láncba, Kína gazdasági növekedése – ennél fogva olajkereslete – is lassulni látszik, míg több euró-állam is már a recesszió határán imbolyog. Ezek a tényezők azonban még együttesen sem tudják ellensúlyozni a várható árnövekedést, amennyiben a világ olajtermelésének 20 százaléka nem tud kijutni az öbölből. Ha Irán beváltja fenyegetését és lezárja a Hormuzi-szorost, akkor a térségbeli termelők tartályhajóinak biztosítási költsége is az egekbe szökhet, a környék elkerüléséhez pedig nagyobb utat kell majd megtennie az olajnak a piacra jutáshoz, és természetesen az újabb közel-keleti konfliktustól való félelem is tovább növeli az árat.

    Egyelőre azonban sem Kína, sem Japán, de India és Dél-Korea sem hajlandó beszállni az USA és az EU által kezdeményezett olaj szankcióba. Sőt, az előbbiek akár növelhetik is a felvásárlást, tekintve, hogy Irán az olajár leszállítására fog kényszerülni, vagy akár cserekereskedelemre, olyan nyersanyagokkal, melyekhez az ország nehezen tud hozzájutni, a kereskedelmi finanszírozást sújtó amerikai intézkedések miatt.

    Amerika és az EU ettől függetlenül szilárdan kiállnak a szankciók mellett, az olajárra és az ellátásra gyakorolt kedvezőtlen hatások ellenére is. Irán pedig tapodtat sem enged, ami nukleáris programjának nyilvánosságra hozását illeti, még ha ez gazdaságának és valutájának is beláthatatlan károkat okoz. A szembenálló felek látszólag az olajat választották fegyverként, így a konfliktusnak egyelőre nem is lehet nagyobb a tétje.

    Michael Derks, vezető stratéga
    m.derks@fxpro.com
    +44 (0)20 7776 9726

    James Marshall, PR és kommunikációs vezető
    j.marshall@fxpro.com
    +44 (0)20 7776 9721

    Az FxPro híreit a weboldalunkon és insight blogunkon is megtalálja, illetve a Facebookon és Twitteren is követhet minket.

    Jogi nyilatkozat: A fenti szöveg marketing kommunikációs célra készült. Nem tartalmaz és nem is értelmezhető úgy, hogy tartalmaz befektetési javaslatot vagy befektetési ajánlatot, illetve pénzügyi eszközökkel kapcsolatos tranzakcióra vonatkozó ajánlatot, vagy arra vonatkozó megbízást. A múltbéli eredmények nem garantálják, és nem jelzik előre a jövőbeli eredményeket. Az FxPro nem veszi figyelembe az Ön személyes befektetési céljait, se pénzügyi helyzetét. Az FxPro nem foglal állást és nem vállal felelősséget a közzétett információ pontosságáért, se annak teljességéért, se olyan befektetésből származó veszteségért, melyet az FxPro bármilyen alkalmazottja, vagy egy harmadik fél által szolgáltatott javaslatból, előrejelzésből, vagy egyéb információból származik. Ez a szöveg nem a pénzügyi elemzés függetlenségét támogató jogi követelmények alapján készült és nem képezi tárgyát a pénzügyi elemzés terjesztésének előmozdítását tiltó rendelkezéseknek sem. A szövegben foglalt véleménynyilvánítások előzetes értesítés nélkül bármikor módosíthatók. A leírtakban foglalt vélemény sok esetben személyes jellegű, és nem mindig tükrözi az FxPro véleményét. Jelen közlés csak az FxPro előzetes engedélyével sokszorosítható, illetve terjeszthető.

    Kockázati figyelmeztetés: A CFD-k, melyek tőkeáttétes termékek, nagy kockázattal járnak és a teljes befektetett tőke elvesztését vonhatják maguk után. Éppen ezért a CFD-k nem minden befektető számára alkalmasak. Ne kockáztasson többet, mint amennyit kész elveszíteni. Mielőtt megkezdené a kereskedést, győződjön meg róla, hogy megértette az ezzel járó kockázatokat és egyben vegye figyelembe saját tapasztaltságának mértékét is. Ha szükséges, keressen fel független tanácsadót.

    Az FxPro Financial Services Ltd tevékenységét a CySEC engedélyezi és szabályozza (engedélyszám: 078/07) FxPro Financial Services, Karyatidon 1, Ypsonas, Limassol 4180 Cyprus.

    2012. február 16., csütörtök

    FxPro Blog – Piaci Körkép

    Csütörtök – 2012.02.16.

    Az ázsiai immunitás

    Elemzésünkben ezúttal Ázsiával foglalkozunk, illetve annak felkutatásával, hogy ez a térség mitől tud ilyen mértékben függetlenedni az európai eseményektől. Ázsia már korábban is (2007-ben és 2008-ban) immunisnak bizonyult a globális válsággal szemben; felmerül azonban a kérdés, hogy az azóta végbement változások vajon még ellenállóbbá, vagy esetleg sebezhetőbbé tették a kontinens gazdaságait az Európából átterjedő betegségre. Ez egy rendkívül fontos kérdés, különösképpen miután Kína állítólag újfent felkínálta nagyvonalú segítségét az eurózóna számára.

    Ne felejtsük el, hogy elsősorban Kínának és Indiának köszönhető, hogy az elmúlt években nem romlott jobban a helyzet. 2008-ban és a 2009-es év túlnyomó részében, ebből a két országból származott a globális növekedésnek több mint a fele. Míg 2007 óta a fejlett világ gazdasági növekedése gyakorlatilag stagnált, addig Kína 30 százalékkal, India pedig 35 százalékkal növekedett. Ez a szembetűnő immunitás két fő okra vezethető vissza; egyfelől a nyugati gazdaságok válságának tanulságaira, másfelől a 90-es évek végi helyi krízis utáni fordulatra, melynek során Ázsiában a megtakarításra és a belső kereskedelemre helyeződött a hangsúly (a kontinensen belüli kereskedelem sokkal gyorsabban nőtt, mint a nyugati világgal folytatott kereskedés).

    Az aktuális világkereskedelmi helyzet nem jelent különösebb veszélyt az ázsiai növekedési kilátásokra, még az eurózóna recessziója közepette sem. Kína esetében, az euróövezettel folytatott kereskedelem nagyjából az amerikai kereskedés kétharmadának felel meg. Japán esetében, ugyanez az arány már csak egyharmad. Ugyanakkor az eurózóna recessziója várhatóan mérsékeltebb és sokkal inkább fogyasztásból eredő lesz, mint az amerikai gazdaság 2008-2009-es visszaesése. Nagyon sok múlik azon, hogy a fizetési mérleg bevételi oldalára milyen hatást fog gyakorolni a külföldi befektetők kivonulása. A múlt már megtanított arra, hogy az esetek többségében ez a tényező, azaz a külföldi befektetők rövidtávú tervezése vezetett a feltörekvő piacok destabilizációjához.

    Mivel elsősorban a fizetési mérleghiányt mutató országok vannak nagyobb mértékben kitéve a külföldi befektetők hangulatának, így nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy mind Kínában, mind Japánban csökkenő trendet mutatnak a mérlegtöbbletek. Ez a zsugorodás elméletileg sebezhetőbbé teheti ezeket az országokat, tekintve, hogy a negatív tartományba való elmozdulás átrendezné a globális kereskedelmi viszonyokat. Egy ilyen fordulat azonban egyik országban sem valószínű. Bár Japánban jelenleg hiányt mutat a kereskedelmi mérleg, ennek ellenére sokkal stabilabb a bevételi oldal, mivel az elmúlt 20 évben a szigetország rendelkezett a világ legnagyobb arányú külső nettó eszközállományával.

    A külföldi eszközök (különösen a Japán által kedvelt fix kamatozású aktívák) tavaly bőséges hozamot termeltek, de ez a trend – főleg a fix hozamú piacokon – várhatóan alább fog hagyni. Ebben a tekintetben Japán nagyobb eséllyel számíthat a hiányba való átfordulásra, mint Kína, de egyelőre nem ez a legnagyobb kockázat. Kína kereskedelmi többleténél további bővülésre számíthatunk a következő évben, mivel az ország régóta dédelgetett vágya, hogy gazdaságát a befektetések helyett a fogyasztásra alapozza, eddig alig valósult meg. A rövidtávú trendek ellenére, Ázsiának összességében nincs sok oka az aggodalomra, ami az euróövezeti válság közepette megváltozott tőkeáramlatokat illeti.

    A másik megnyugtató fejlemény az államadósság eltérő alakulása a nyugati világ nagy része és Ázsia között (Japánt kivéve). Az IMF előrejelzései szerint a G7 államok GDP arányos államadóssága a következő öt év mindegyikében nőni fog. Ugyanez a mutató a feltörekvő ázsiai nemzetgazdaságokban rövidtávon már feleződni látszik (40-ről 20 százalékra). Bár a számok nem mindig tárják elénk a teljes képet (lásd a kínai önkormányzatok rohamosan növekvő adóssága), de a divergencia még így is fenn fog maradni. Ázsia ellenállóképessége, mely az elmúlt években oly fontos szerepet játszott a világgazdaság fellendítésében, ezúttal még erősebbnek bizonyulhat.

    Simon Smith, vezető közgazdász
    s.smith@fxpro.com
    +44 (0)20 7776 9725

    James Marshall, PR és kommunikációs vezető
    j.marshall@fxpro.com
    +44 (0)20 7776 9721

    Az FxPro híreit a weboldalunkon és insight blogunkon is megtalálja, illetve a Facebookon és Twitteren is követhet minket.

    Jogi nyilatkozat: A fenti szöveg marketing kommunikációs célra készült. Nem tartalmaz és nem is értelmezhető úgy, hogy tartalmaz befektetési javaslatot vagy befektetési ajánlatot, illetve pénzügyi eszközökkel kapcsolatos tranzakcióra vonatkozó ajánlatot, vagy arra vonatkozó megbízást. A múltbéli eredmények nem garantálják, és nem jelzik előre a jövőbeli eredményeket. Az FxPro nem veszi figyelembe az Ön személyes befektetési céljait, se pénzügyi helyzetét. Az FxPro nem foglal állást és nem vállal felelősséget a közzétett információ pontosságáért, se annak teljességéért, se olyan befektetésből származó veszteségért, melyet az FxPro bármilyen alkalmazottja, vagy egy harmadik fél által szolgáltatott javaslatból, előrejelzésből, vagy egyéb információból származik. Ez a szöveg nem a pénzügyi elemzés függetlenségét támogató jogi követelmények alapján készült és nem képezi tárgyát a pénzügyi elemzés terjesztésének előmozdítását tiltó rendelkezéseknek sem. A szövegben foglalt véleménynyilvánítások előzetes értesítés nélkül bármikor módosíthatók. A leírtakban foglalt vélemény sok esetben személyes jellegű, és nem mindig tükrözi az FxPro véleményét. Jelen közlés csak az FxPro előzetes engedélyével sokszorosítható, illetve terjeszthető.

    Kockázati figyelmeztetés: A CFD-k, melyek tőkeáttétes termékek, nagy kockázattal járnak és a teljes befektetett tőke elvesztését vonhatják maguk után. Éppen ezért a CFD-k nem minden befektető számára alkalmasak. Ne kockáztasson többet, mint amennyit kész elveszíteni. Mielőtt megkezdené a kereskedést, győződjön meg róla, hogy megértette az ezzel járó kockázatokat és egyben vegye figyelembe saját tapasztaltságának mértékét is. Ha szükséges, keressen fel független tanácsadót.

    Az FxPro Financial Services Ltd tevékenységét a CySEC engedélyezi és szabályozza (engedélyszám: 078/07) FxPro Financial Services, Karyatidon 1, Ypsonas, Limassol 4180 Cyprus.

    2012. február 15., szerda

    FxPro Blog – Piaci Körkép

    Szerda – 2012.02.05.

    Moody Blues

    A Moody's hitelminősítő, bár némi késéssel, de végre belátta, hogy Franciaország és Nagy-Britannia tripla A besorolása tarthatatlan. Ausztria is megkapta a maga (jogos) figyelmeztetését, majd további hat EU-tagállam, beleértve Olaszország, Spanyolország és Portugália besorolását is legalább egy fokozattal csökkentették.

    Átlapozva a hitelminősítő indoklását, különös tekintettel Franciaországra, nagyon valószínűnek tűnik, hogy a Moody's hamarosan beváltja figyelmeztetését és leminősíti az országot. Az elemzés kiemeli, hogy az ország adósságindikátorai jelentősen romlottak, és egyben "az egyik leggyengébb helyet foglalják el a többi Aaa besorolású állam közül". Az államadósság már a Nagy-Britanniát és az Egyesült Államokat jellemző szinteken mozog. Franciaország adóssághelyzetét ugyanakkor tovább bonyolítja az a tény, hogy az állam nem "az egyetlen kockázatmentes kötvénykibocsátó saját fizetőeszközében, azaz az euróban".

    A Moody's továbbá megkérdőjelezte a francia politikusok hajlandóságát a középtávú megszorítások bevezetésére, a növekvő államadósság stabilizálásához. A franciák már korábban is ódzkodtak a költségvetési reformoktól, mely nagyban kiszolgáltatta az országot a globális pénzügyi-, és az euróövezeti adósságválságnak. Ugyanakkor az is aggodalomra ad okot, hogy a francia kormánynak további segélyekkel kell hozzájárulnia a gyengélkedő EU-tagok mentéséhez és saját bankrendszerének megerősítéséhez. Pillanatnyilag nincs sok alapja az ország AAA besorolásának, így egy (Moody's és/vagy S&P) leminősítés – még ebben az évben – gyakorlatilag elkerülhetetlennek látszik.

    Hasonlóan Nagy-Britanniának sincs könnyű dolga, ami top-besorolásának megvédését illeti. A Moody's elsősorban a folyamatosan romló növekedési kilátásokat vette célba, tekintve hogy ilyen körülmények között a kormánynak nem lesz könnyű konszolidálnia pénzügyeit. A hitelminősítő szerint az államadósság, a kormány előrejelzéséhez képest később és magasabb szinten fog stabilizálódni, sőt a várható adósságszint jóval magasabb lesz, mint a többi Aaa osztályzatú államnál. A Moody's a következőképpen foglalta össze a helyzetet: “A középtávon növekvő tendenciát mutató adósságpálya és a vártnál alacsonyabb gazdasági növekedési trend megkérdőjelezi a kormány képességét az Aaa besorolás megtartására.”

    A Moody's ugyanakkor helyesen rámutatott, hogy számos olyan tényező van még, melyek Nagy-Britannia jelenlegi besorolása mellett szólnak, beleértve a diverzifikált és "rendkívül versenyképes" gazdaságot, a rugalmas munkaerőpiacot, és a manapság sokkal kedvezőbb tőkemutatókkal ellátott bankszektort. A britek a nemrég bevezetett strukturális reformokból is kellően profitálnak, melyek középtávon segítenek a gazdaság fellendülésén. Az államadósság hosszú futamideje egyúttal növeli az állam sokktűrő képességét, és arról se feledkezzünk meg, hogy a britek saját valutával és egy – komoly nemzetközi státuszt élvező – független központi bankkal rendelkeznek. A kormány ráadásul komolyan veszi a költségvetési konszolidációt, mely több EU-tagról már egyáltalán nem mondható el.

    Adósbesorolási fronton a franciáknak több okuk lehet az aggodalomra, mint a briteknek, azonban egyik ország sem számíthat arra, hogy hosszútávon top besorolásban marad.

    Michael Derks, vezető stratéga
    m.derks@fxpro.com
    +44 (0)20 7776 9726

    James Marshall, PR és kommunikációs vezető
    j.marshall@fxpro.com
    +44 (0)20 7776 9721

    Az FxPro híreit a weboldalunkon és insight blogunkon is megtalálja, illetve a Facebookon és Twitteren is követhet minket.

    Jogi nyilatkozat: A fenti szöveg marketing kommunikációs célra készült. Nem tartalmaz és nem is értelmezhető úgy, hogy tartalmaz befektetési javaslatot vagy befektetési ajánlatot, illetve pénzügyi eszközökkel kapcsolatos tranzakcióra vonatkozó ajánlatot, vagy arra vonatkozó megbízást. A múltbéli eredmények nem garantálják, és nem jelzik előre a jövőbeli eredményeket. Az FxPro nem veszi figyelembe az Ön személyes befektetési céljait, se pénzügyi helyzetét. Az FxPro nem foglal állást és nem vállal felelősséget a közzétett információ pontosságáért, se annak teljességéért, se olyan befektetésből származó veszteségért, melyet az FxPro bármilyen alkalmazottja, vagy egy harmadik fél által szolgáltatott javaslatból, előrejelzésből, vagy egyéb információból származik. Ez a szöveg nem a pénzügyi elemzés függetlenségét támogató jogi követelmények alapján készült és nem képezi tárgyát a pénzügyi elemzés terjesztésének előmozdítását tiltó rendelkezéseknek sem. A szövegben foglalt véleménynyilvánítások előzetes értesítés nélkül bármikor módosíthatók. A leírtakban foglalt vélemény sok esetben személyes jellegű, és nem mindig tükrözi az FxPro véleményét. Jelen közlés csak az FxPro előzetes engedélyével sokszorosítható, illetve terjeszthető.

    Kockázati figyelmeztetés: A CFD-k, melyek tőkeáttétes termékek, nagy kockázattal járnak és a teljes befektetett tőke elvesztését vonhatják maguk után. Éppen ezért a CFD-k nem minden befektető számára alkalmasak. Ne kockáztasson többet, mint amennyit kész elveszíteni. Mielőtt megkezdené a kereskedést, győződjön meg róla, hogy megértette az ezzel járó kockázatokat és egyben vegye figyelembe saját tapasztaltságának mértékét is. Ha szükséges, keressen fel független tanácsadót.

    Az FxPro Financial Services Ltd tevékenységét a CySEC engedélyezi és szabályozza (engedélyszám: 078/07) FxPro Financial Services, Karyatidon 1, Ypsonas, Limassol 4180 Cyprus.

    2012. február 10., péntek

    FxPro Blog – Piaci Körkép

    Péntek – 2012.02.10.

    Carry trade az eurónál?

    Az EKB a hónap végén kezdi meg második hároméves likviditási tenderét; az ezt megelőző művelet az eurövezeti hitelszűke elhárítását célozta, de bizonyos mértékben a kockázati eszközök eddigi rallyjához is hozzájárult. Ezután felmerülhet a kérdés, hogy vajon az euró lesz a kedvenc új carry valuta?

    Első ránézésre talán lehet ebben némi igazság. Miután az első tender december 22-én lezárult, az euró érzékelhetően gyengült a nagyobb hozamú valutákkal szemben. Persze a képlet messze nem ilyen egyszerű, a közös valutára ugyanis számos egyéb negatív tényező is hatott, gondoljunk itt csak a görög fejleményekre.

    Szerintünk azonban az euróból, még a fokozódó kockázati éhség mellett sem lesz carry valuta, és ennek három oka van: Először is minden jel arra utal, hogy az euróövezeti pénzintézetek azért merítettek a likviditásból, hogy azzal fedezzék aktuális törlesztéseiket. Az EKB havi közleményében megjelent (egyéni banki adatokon alapuló) elemzése is ezt látszik alátámasztani, mivel a jelentés szoros korrelációt mutat a bankok finanszírozási igénye és a hároméves (LTRO) tender során felvett likviditás között.

    Másodsorban, bár a piaci kamatok jelentősen csökkentek (az egynapos ráták átlaga idén 0,40% alatt mozgott), addig a hároméves tendernél felszámolt kamat ennél magasabb – nagyjából az EKB alapkamatának megfelelő érték – volt (pillanatnyilag 1%). És ez a ráta a font, svájci frank, dollár és yen központi bankjainak alapkamatainál is legalább 50 bázisponttal volt magasabb.

    Végül itt van még a relatív valutaerősödés is. A yen és a frank nagy fejfájást okoznak a vonatkozó jegybankoknak, és mindkét esetben fennáll az intervenció kockázata. Ami a dollárt illeti, amíg itt a további mennyiségi lazítás már lekerült a napirendről, addig az a tény, hogy a Fed továbbra is ebbe az irányba halad, negatívan hatott a dollárra, mint kockázati eszközre.

    Végül arról se feledkezzünk meg, hogy a belső carry trade, azaz a finanszírozás euróövezeti újra-befektetése sem elhanyagolható tényező. Ebben az időszakban, melyben az EKB egyéves finanszírozást kínált a bankoknak, az adatok azt mutatták, hogy a felvett összeg közel felét forgatták vissza a kötvénypiacra. Akkoriban azonban a kötvényhozamok is lényegesen alacsonyabbak voltak; a periférikus államok súlyozott átlaghozama 2009-ben és 2010 elején mindössze 1 százalékkal volt magasabb a német prémiumnál, míg ugyanez az érték a tavalyi év végén közel 7% volt. Az EKB adatai (januári közlemény) alapján a bankok novemberben már a kötvények nettó vásárlói voltak (közel 1,4 Mrd. euró értékben), és a következő adatok is várhatóan a vásárlás fokozódását fogják mutatni.

    Mindent összevetve, hacsak az EKB nem csökkenti jelentősen a kamatokat a következő hónapokban, addig nincs rá sok esély, hogy az euró egy teljesen önálló carry valutává váljon, és továbbra is inkább a belső carry trade fog dominálni, mint a keresztvalutás kereskedés.

    Simon Smith, vezető közgazdász
    s.smith@fxpro.com
    +44 (0)20 7776 9725

    James Marshall, PR és kommunikációs vezető
    j.marshall@fxpro.com
    +44 (0)20 7776 9721

    Az FxPro híreit a weboldalunkon és insight blogunkon is megtalálja, illetve a Facebookon és Twitteren is követhet minket.

    Jogi nyilatkozat: A fenti szöveg marketing kommunikációs célra készült. Nem tartalmaz és nem is értelmezhető úgy, hogy tartalmaz befektetési javaslatot vagy befektetési ajánlatot, illetve pénzügyi eszközökkel kapcsolatos tranzakcióra vonatkozó ajánlatot, vagy arra vonatkozó megbízást. A múltbéli eredmények nem garantálják, és nem jelzik előre a jövőbeli eredményeket. Az FxPro nem veszi figyelembe az Ön személyes befektetési céljait, se pénzügyi helyzetét. Az FxPro nem foglal állást és nem vállal felelősséget a közzétett információ pontosságáért, se annak teljességéért, se olyan befektetésből származó veszteségért, melyet az FxPro bármilyen alkalmazottja, vagy egy harmadik fél által szolgáltatott javaslatból, előrejelzésből, vagy egyéb információból származik. Ez a szöveg nem a pénzügyi elemzés függetlenségét támogató jogi követelmények alapján készült és nem képezi tárgyát a pénzügyi elemzés terjesztésének előmozdítását tiltó rendelkezéseknek sem. A szövegben foglalt véleménynyilvánítások előzetes értesítés nélkül bármikor módosíthatók. A leírtakban foglalt vélemény sok esetben személyes jellegű, és nem mindig tükrözi az FxPro véleményét. Jelen közlés csak az FxPro előzetes engedélyével sokszorosítható, illetve terjeszthető.

    Kockázati figyelmeztetés: A CFD-k, melyek tőkeáttétes termékek, nagy kockázattal járnak és a teljes befektetett tőke elvesztését vonhatják maguk után. Éppen ezért a CFD-k nem minden befektető számára alkalmasak. Ne kockáztasson többet, mint amennyit kész elveszíteni. Mielőtt megkezdené a kereskedést, győződjön meg róla, hogy megértette az ezzel járó kockázatokat és egyben vegye figyelembe saját tapasztaltságának mértékét is. Ha szükséges, keressen fel független tanácsadót.
    Az FxPro Financial Services Ltd tevékenységét a CySEC engedélyezi és szabályozza (engedélyszám: 078/07) FxPro Financial Services, Karyatidon 1, Ypsonas, Limassol 4180 Cyprus.

    1 A carry trade lényege, hogy egy alacsony kamatozású devizában hitelt veszünk fel, és a pénzt elhelyezzük egy magas kamatozású devizában.

    2012. február 3., péntek

    FxPro Blog – Piaci Körkép

    Péntek – 2012.02.03.

    Görög adósságvita – az EKB kénytelen lesz engedni

    A görög állam magánhitelezőitől elvárt áldozatok és az EKB álláspontja között húzódó ellentét egyre tarthatatlanabbá kezd válni, és ha hihetünk a jelentéseknek, akkor ez az egyik legnagyobb akadály, mely a megoldás útjában áll.

    A helyzet onnan indul, hogy az EKB nagyjából 40 Mrd eurónyi görög kötvényen ül, melyeket az értékpapír vásárlási program (Securities Market Programme) 2010-es elindítása óta vásárolt. Azt nem tudjuk, hogy ebből pontosan mennyi a már törlesztésre esedékes összeg. Durva becslések szerint nagyjából 20-25 Mrd. euróról lehet szó, ha a teljes összeg esedékessé válik, és ha nincs adósság-leírás (haircut). Ezzel szemben, a jelenlegi kezdeményezés alapján a magánszektorbeli hitelezőknek 70 százalékos vagy magasabb leírásokkal kell számolniuk, de még ez is kevés lehet ahhoz, hogy fenntartható pályára állítsa a görög államadósságot (melyet az IMF 2020-ig a GDP 120 százalékában határozta meg).

    Ha kizárólag a számokat vesszük alapul, akkor érthető, hogy az EKB is nagy nyomásra hivatkozik. A bank két fronton is védekezik. Először is a végrehajtott vásárlások elsősorban a monetáris politikát hivatottak szolgálni, így ezek nem hozhatók egy tető alá a magánhitelezők profitorientált motivációjával. Másodsorban, és ez a kritikusabb pont, az EKB szerint az esetleges leírásokkal túllépnék hatáskörüket, ami a deficitek monetáris finanszírozását illeti.

    Ha azonban az EKB nem fog engedni, úgy a törlesztésekből származó nyereségek az EKB részvényeseit (az EU-tagállamait) fogják megilletni, amennyiben ezeket a nyereségeket nem az EKB máshol elszenvedett veszteségeinek kiegyenlítésére fordítják. Németország, és konkrétan a Bundesbank számára ez 3-3,5 Mrd. eurót jelentene, a fenti logikát követve, még akkor is, ha az EKB a maximum megengedett összeget különíti el tartalékaiban, mielőtt a részvényeseit kifizeti.

    Ebben rejlik az EKB kötvényvásárlási programjának a hátulütője, ebből ugyanis elsősorban a nagyobb eurózóna tagok húzhatnak idővel hasznot. A negatív hatás pedig a periférikus államok kötvényhozamain csapódna le. Ha azonban az EKB határozottan ragaszkodik a preferált hitelezői státuszához, úgy a magánhitelezők az eddiginél is nagyobb kedvezményt követelhetnek a kockázatvállalás fejében, noha a politikusok arról biztosították őket, hogy a görög adósságvita magánszektoron keresztüli megoldása az utolsó opciónak számít. Minél nagyobbra nő az EKB kötvényállománya, annál hiteltelenebbnek fog látszani az EU ígérete, hogy más tagállamoknál nem lesz a göröghöz hasonló önkéntes adósság átütemezés.

    Az EKB előbb vagy utóbb kénytelen lesz engedni, mégpedig vagy a kötvényvásárlásokból származó profit újraelosztásával, vagy a kötvények átruházásával, vagy ha minden kötél szakadt, saját leírások elkönyvelésével. Míg jegybanki szemszögből dicsérendő ez az álláspont, addig minden más tekintetben egyszerűen tarthatatlan.

    Simon Smith, vezető közgazdász
    s.smith@fxpro.com
    +44 (0)20 7776 9725

    James Marshall, PR és kommunikációs vezető
    j.marshall@fxpro.com
    +44 (0)20 7776 9721

    Az FxPro híreit a weboldalunkon és insights blog cikksorozatunkban is megtalálja, illetve Facebookon és Twitteren is követhet minket.

    Jogi nyilatkozat: A fenti szöveg marketing kommunikációs célra készült. Nem tartalmaz és nem is értelmezhető úgy, hogy tartalmaz befektetési javaslatot vagy befektetési ajánlatot, illetve pénzügyi eszközökkel kapcsolatos tranzakcióra vonatkozó ajánlatot, vagy arra vonatkozó megbízást. A múltbéli eredmények nem garantálják, és nem jelzik előre a jövőbeli eredményeket. Az FxPro nem veszi figyelembe az Ön személyes befektetési céljait, se pénzügyi helyzetét. Az FxPro nem foglal állást és nem vállal felelősséget a közzétett információ pontosságáért, se annak teljességéért, se olyan befektetésből származó veszteségért, melyet az FxPro bármilyen alkalmazottja, vagy egy harmadik fél által szolgáltatott javaslatból, előrejelzésből, vagy egyéb információból származik. Ez a szöveg nem a pénzügyi elemzés függetlenségét támogató jogi követelmények alapján készült és nem képezi tárgyát a pénzügyi elemzés terjesztésének előmozdítását tiltó rendelkezéseknek sem. A szövegben foglalt véleménynyilvánítások előzetes értesítés nélkül bármikor módosíthatók. A leírtakban foglalt vélemény sok esetben személyes jellegű, és nem mindig tükrözi az FxPro véleményét. Jelen közlés csak az FxPro előzetes engedélyével sokszorosítható, illetve terjeszthető.

    Kockázati figyelmeztetés: A CFD-k, melyek tőkeáttétes termékek, nagy kockázattal járnak és a teljes befektetett tőke elvesztését vonhatják maguk után. Éppen ezért a CFD-k nem minden befektető számára alkalmasak. Ne kockáztasson többet, mint amennyit kész elveszíteni. Mielőtt megkezdené a kereskedést, győződjön meg róla, hogy megértette az ezzel járó kockázatokat és egyben vegye figyelembe saját tapasztaltságának mértékét is. Ha szükséges, keressen fel független tanácsadót.

    Az FxPro Financial Services Ltd tevékenységét a CySEC engedélyezi és szabályozza (engedélyszám: 078/07) FxPro Financial Services, Karyatidon 1, Ypsonas, Limassol 4180 Cyprus.

    2012. február 1., szerda

    FxPro Blog – Piaci Körkép

    Szerda – 2012.02.01.

    EU-csúcs a görög dráma árnyékában

    A görög hitelválság két évvel ezelőtti kirobbanása óta tartott 16 EU-csúcs eredménytelenségéhez képest a tegnapelőtti ülés igen produktívra sikeredett.
    Először is a 27 EU-tag közül 25 állam csatlakozott Angela Merkel fiskális paktumához, mely nagyobb költségvetési szigort vezetne be a kontinensen. Továbbá a paktum összes aláírójának legkésőbb 2013. januárig az államkötvény kibocsátásokba ún. „collective action clause”-t kell beiktatnia, mely megnehezítheti egyes befektetők igyekezetét az átütemezés megakadályozására.

    Megállapodás született arról is, hogy fel kell gyorsítani az állandó 500 Mrd. eurós mentőalap felállításának folyamatát. Arról azonban még nincs megegyezés, hogy a meglévő EFSF alap párhuzamosan fusson-e az ESM-mel, mely – amennyiben zöld utat kap – jelentősen növelné az EU "pénzügyi tüzelőerejét". Ez a pont bizonyára a március elejére egybehívott értekezlet egyik legfontosabb témája lesz. Bár Angela Merkel támogatja a javaslatot, saját kereszténydemokrata pártja már ellene szavazott, mivel szerintük ez újabb nagymértékű német hozzájárulást jelentene, több mint 200 Mrd. Eurós összegben.

    Sajnos újfent az egyre elkeserítőbb görög helyzet uralta a csúcsértekezlet napirendjét. Papademosz görög elnököt felháborította az a német javaslat, hogy az EU egy költségvetési biztost állítson, aki vétójoggal rendelkezne az ország adó- és kiadáspolitikája felett. A francia elnök gyorsan közbelépett és kioktatta Merkelt, hogy "szó sem lehet arról, hogy egy tagállamot gyámság alá helyezzenek". A német kancellár elfogadta ezt a tézist, de arra utalt, hogy Görögország egy "speciális eset", mely "speciális felügyeletet" igényel. Németország tehát még egyáltalán nem mondott le erről az opcióról.

    Merkel ugyanakkor rendesen befűtött a görögöknek, azt állítva, hogy az ország adósságpályája "abszolút fenntarthatatlan", és hogy további intézkedésekre van szükség a kormány, és nagyobb hozzájárulásra a magánhitelezők részéről. Felmerült, hogy az utóbbiak sokkal alacsonyabb kamatot (4,25 helyett 3,5%) is elfogadnának az újonnan kibocsátott államkötvényeknél, bár ezt még nem tudták megerősíteni.

    A görögök lassan kifutnak az időből, az országnak újabb mentőhitelekhez kell folyamodnia, még a március 20-án esedékes 14,5 Mrd. eurós törlesztés előtt. A legnagyobb probléma azonban abból áll, hogy még ha a hitelezők bele is mennének egy átütemezési megállapodásba, az sem lesz elegendő a fenntartható államadósság eléréséhez, így várhatóan újabb tárgyalásokra lesz majd szükség.
    Görögország tehát továbbra is a pénzügyi szakadék szélén táncol.