2012. május 30., szerda

Menekülés Dél-Európából

Forex Hírek

Ma újfent Spanyolország került a pénzpiacok figyelmének középpontjába, miután több forrás is megerősítette, hogy az Európai Központi Bank teljeséggel elvetette a Bankia mentésére tett kormányzati javaslatot. Az EKB később azt is kifogásolta, hogy nem avatták be a tervbe. Bárhogy is legyen, az vitathatatlan, hogy jelenleg igen nagy a zűrzavar Spanyolországban, ami a romokban heverő bankrendszer rendbe szedését illeti. De Guindos gazdasági miniszter ma reggel keserűen jelentette be, hogy a FROB (Fund for Orderly Bank Restructuring) bankmentő alapot fogják igénybe venni a Bankia feltőkésítéséhez, mely komoly vállalkozásnak tűnik, tekintve, hogy az alap csak pár milliárd euróval rendelkezik, míg a Bankia-nak közel 20 Mrd. euróra lenne szüksége. A pánikot és pesszimizmust tovább fokozta, hogy a távozó spanyol jegybankelnök kijelentette: az ország komoly bizalmi válsággal néz szembe.

A spanyol kötvénybefektetők közben egyre nagyobb tempóban hagyják el a terepet; a tízéves hozam ma újabb 25 bázisponttal 6,66 százalékra emelkedett, és már az ötéves hozam is 6% felett van. Aggasztó továbbá, hogy a rövidebb futamidejű hozamok gyorsabban növekednek, mint a hosszabb lejáratúak; a kétéves állampapír ma 32 bázisponttal 4,95 százalékra nőtt. A spanyol pénzügyi rákfene már a mediterrán térségben is áttéteket képzett; ma a tízéves olasz hozam is elérte a 6 százalékos szintet. Akárcsak a spanyoloknál, itt is kilőttek a rövidtávú kamatok, a kétéves hozam 45 bázisponttal 4,53 százalékra kapaszkodott. A reggel tartott olasz kötvényaukciók is rosszul mentek, alig akadt felvevő, és a túlkínálat mértéke (bid-cover ratio) is gyenge volt.

Ezzel egy időben a G4 államok kötvénypiacain újabb rekordmélységekbe kerültek a kamatok. A tízéves német szövetségi hozam mindössze 1,3 százalékon mozog, míg a brit és amerikai hozamok egyaránt 1,7 százalékra mérséklődtek.

Kétévnyi – többnyire sikertelen – tűzoltás után az EU vezetői már látszólag képtelenek koherens és átfogó javaslatokkal előállni az államadósság- és bankválság megoldására, főleg miután a krízis már Olaszországban és Spanyolországban is futótűzként terjedt tovább.

Ha a dolgok így folytatódnak, akkor nem csak Görögország lesz kénytelen szembenézni régi valutájának újbóli bevezetésével.

Michael Derks, vezető stratéga
m.derks@fxpro.com
+44 (0)20 7776 9726



James Marshall, PR és kommunikációs vezető
j.marshall@fxpro.com
+44 (0)20 7776 9721


Jogi nyilatkozat /// Kockázati figyelmeztetés

Az AUD sem úszhatja meg

Forex Hírek

Némi éjszakai ütlegelés után a reggeli órákban 0,98 alá került az ausztrál dollár USD-vel szembeni árfolyama. A gyengüléshez nagyban hozzájárult a legutóbbi kockázatkerülési trend, mely részben annak volt köszönhető, hogy az ázsiai sajtó szerint a kínai döntéshozók nem terveznek jelentős élénkítő intézkedéseket az aktuális gazdasági lassulás közepette. A kockázati éhséget azok a jelentések is mérsékelték, melyek szerint az EKB visszadobta a Bankia megmentésére tett spanyol kormányzati javaslatokat.

Ugyanakkor a hazai gazdaságnak sem megy valami jól, a kiskereskedelmi forgalom a múlt hónapban 0,2 százalékkal esett vissza. Sőt, az élelmiszereket leszámítva, az áprilist megelőző 12 hónapban is csökkentek a kiskereskedelmi eladások, reálértéken számolva. Az ausztrál fogyasztók már jó ideje téli álmukat alusszák, köszönhetően a lassuló reáljövedelem-növekedésnek, a haldokló munkaerőpiacnak, a csökkenő ingatlanáraknak és a zsugorodó vagyonállománynak. Közben az Ausztrál Jegybankban igen szoros szavazásra számíthatunk a kamatok további csökkentéséről a jövő héten, miután már 4 héttel ezelőtt is 50 bázispontos vágást hajtottak végre.

Az ausztrál valuta süllyedését tovább fokozta, hogy a kereskedők gyakorlatilag bedobták a törülközőt. Míg a hónap első hetében még jelentős számban voltak nettó long pozíciók, addig a kereskedők és rövid távú spekulánsok az elmúlt közel négy évben nem látott mennyiségű nettó short pozíciókra váltottak. A következő hónapokban sajnos ez lehet az új norma az ausztrál dollárnál. Hosszú idő után először fordulhat elő, hogy a valutát erősségen árulják, és nem gyengeségen vásárolják.

Michael Derks, vezető stratéga
m.derks@fxpro.com
+44 (0)20 7776 9726

James Marshall, PR és kommunikációs vezető
j.marshall@fxpro.com
+44 (0)20 7776 9721


Jogi nyilatkozat /// Kockázati figyelmeztetés

2012. május 29., kedd

A dollár köszöni, jól van

Forex Hírek

Az USA dollár folyamatos túlteljesítése – a nagyobb valutákkal szemben – elsősorban azzal magyarázható, hogy a minőségi eszközök állománya világszerte csökkenőben van. Ez főleg Európára vonatkozik, ahol csak Németország, Hollandia, Luxemburg, és a skandináv államok vannak a legmagasabb hosszú távú adósbesorolásban, mind a három nagy hitelminősítőnél. Ugyanakkor mindössze egy maréknyi ország maradt, melyek adósságának biztosítási felára (CDS) 100 bázispont alatt mozog, az USA pl. ezek közé tartozik. Így azok a vagyonkezelők számára, akik megbízásuk alapján csak a legjobb besorolású eszközökbe fektethetnek, a dollár-alapú eszközökön túl nem nagyon marad más opció. Az USA 14 billió dolláros államadósságának (ahol az ötéves futamidejű CDS biztosítások 100 bázispont alatt vannak) háromnegyedét amerikai kincstárjegyekben jegyzik.

Az is egyre evidensebb, hogy az állami befektetési alapok is folyamatosan csökkentik euró-kitettségüket, egyéb tartalékvalutákat, pl. a dollárt, vagy a fontot és a japán yent részesítve előnyben. Az előbbiek tudatában vannak annak, hogy a jóval alacsonyabb arányú euróövezeti adósság kezelésével eleget tesznek a befektetési kritériumoknak, és ennek folyományaként valuta kitettségüket is csökkentik. Ugyanakkor a menedékvaluták (pl. CHF, JPY) központi bankjai keményen felvették a harcot fizetőeszközeik erősödésével szemben, mely jelentősen lecsökkentette a vonatkozó pénzek és értékpapírok iránti külföldi keresletet. Ezzel szemben, a Federal Reserve-öt egyáltalán nem izgatja valutájának erősödése, ahogy az állampapírok iránti egyre nagyobb külföldi kereslet sem.

Ezek a tényezők még jó ideig támogathatják a dollárerősödést, annak ellenére, hogy a közös valutát már jelentősen kiárusították.

Michael Derks, vezető stratéga
m.derks@fxpro.com
+44 (0)20 7776 9726

James Marshall, PR és kommunikációs vezető
j.marshall@fxpro.com
+44 (0)20 7776 9721


Jogi nyilatkozat /// Kockázati figyelmeztetés

Spanyolország a pénzügyi elsivatagosodás útján

FxPro Blog – Piaci Körkép

Spanyolországban egyre gyorsabban dőlnek a pénzügyi dominók, így az állam nagyszabású EU-s segélyekhez kell, hogy folyamodjon, míg nem késő. A tízéves spanyol kötvényhozam hétfőn egy ponton 6,5 százalékra emelkedett, mely immár nincs messze a tavaly novemberi csúcstól, illetve a Görögország, Írország és Portugália esetében országmentést szükségessé tevő 7 százaléktól.

A szabadesésben levő gazdaság miatt az ország pénzügyi helyzete is egyre rohamosabb tempóban romlik. Ugyanakkor a spanyol régiók államháztartása is romokban hever. Katalónia kormánya a múlt héten arra figyelmeztetett, hogy hamarosan elfogy a pénze, Valencia pedig már jó ideje nem tudja kifizetni beszállítóit. A regionális szintű eladósodottság drámai mértékeket ölt (jelenleg 140 Mrd. euró), és a központi kormányzat legjobb erőfeszítései ellenére sem hajlandó fenntartható pályára állni. A spanyol kormány immár két hónapja próbál kiutat találni a régiókat megbénító finanszírozási nehézségekből, azonban az államnak is meg van kötve a keze, ami a további kötelezettségvállalásokat illeti. Spanyolország hamarosan elveszítheti befektetésre még ajánlott besorolását; a Standard&Poor's legutóbb már BBB+ osztályzattal látta el az országot. Két héttel ezelőtt egy olyan tervet vázoltak fel, mely a régióknak engedélyezné, hogy a központi kormányzattól vegyenek fel hitelt, ahol saját bevételeik képeznék a fedezetet. Cserébe a régiók megígérték, hogy jelentős megszorító intézkedéseket helyeznek kilátásba, a költségvetési hiány csökkentéséhez.

Közben Mariano Rajoy és kormánya kétségbeesve próbálja orvosolni a bankszektor elmélyedő válságát. A Bankia múlt pénteki 19 Mrd. eurós mentése után joggal merültek fel a találgatások, hogy további bankok is jelentős tőkeinjekcióra szorulhatnak. Az El Mundo napilap tegnap arról cikkezett, hogy a bankszektor szanálásához további 30 Mrd. euróra lenne szükség. A pénzintézetek azonban csak vonakodva hajlandóak elismerni befagyott hiteleik hatalmas állományát; a Centre of European Studies jelentése szerint a leírások teljes összege nem kevesebb, mint 270 Mrd. Euró körül mozog. Mivel azonban a spanyol bankok vagyonmérlegének stressz tesztjéhez már kijelölték a független ellenőröket, így a bankvezetőknek minél hamarabb tisztázniuk kell toxikus eszközeiket.

Brüsszel már előre felkészülhet a pizzák berendelésére, a spanyol helyzet miatt ugyanis újabb éjszakába nyúló sürgősségi értekezletek következhetnek. A legtöbb régió már padlón van, számos pénzintézet is teljesen kifulladt, és maga az állam is hamar külső segítség nélkül maradhat. Nagy-Britannia minden bizonnyal nagy figyelemmel követi ezeket a fejleményeket, tekintve hogy Spanyolország legnagyobb európai hitelezőjének számít; a tavalyi év végén közel 400 Mrd. euró (az Európában kezelt spanyol adósság 60 százaléka) volt a britek követelése.

Michael Derks, vezető stratéga
m.derks@fxpro.com
+44 (0)20 7776 9726

James Marshall, PR és kommunikációs vezető
j.marshall@fxpro.com
+44 (0)20 7776 9721


Jogi nyilatkozat /// Kockázati figyelmeztetés

2012. május 25., péntek

Repedezik a rúpia

Forex Hírek

Az elmúlt hónapok során számos feltörekvő piaci valuta került maradandó eladási nyomás alá, az indiai rúpia pedig különösen megszenvedte ezt az időszakot.

A rúpia tegnap újabb rekordmélységbe zuhant a feltörekvő dollárral szemben, február vége óta pedig több mint 10 százalékkal csökkent a zöldhasúval szemben. A dollárnak persze komoly hajrája volt ebben az időszakban, a rúpia azonban a többi feltörekvő valutával szemben is veszített. India központi bankja némi beavatkozással próbálta orvosolni a helyzetet, sajnos csak elenyésző sikerrel. Sőt az intervenció azt eredményezte, hogy a likviditás nagy része a helyi pénzpiacba lett megkötve, miután számos pénzintézet a központi banknak adott el rúpiát. Az egynapos pénzpiaci kamat közel 8,25 százalékra emelkedett az elmúlt héten. Október vége óta pedig összesen 26 Mrd. dollárral, azaz közel 10 százalékkal csökkent India devizatartaléka.

Bár az infláció továbbra is kedvezőtlen irányba halad, a kormány és a központi bank kénytelenek további intézkedésekkel élénkíteni a növekedést. Ez azonban nem könnyű feladat, amíg a költségvetési hiány folyamatosan növekszik. A Központi Bank azzal segíthetne leginkább, ha csökkentené a bankok kötelező tartalékrátáját és felgyorsítaná az eszközvásárlás ütemét. A jegybank elnöke a múlt éjszaka megígérte, hogy "mindent megtesz" annak érdekében, hogy letörje a rúpia-spekulációt, és hogy ösztönözze a tőkebeáramlást.

A nemzetközi befektetők Indiába vetett bizalma azonban már így is komoly csorbát szenvedett. Az ötéves futamidejű CDS (csődbiztosítási csereügylet) kamatja nagyjából 50 bázisponttal, közel 380 BP-ra emelkedett a hónapban, míg a Sensex tőzsdeindex több, mint 8 százalékkal zuhant (májusban). India pillanatnyilag nincs valami könnyű helyzetben.

Michael Derks, vezető stratéga
m.derks@fxpro.com
+44 (0)20 7776 9726

James Marshall, PR és kommunikációs vezető
j.marshall@fxpro.com
+44 (0)20 7776 9721


Jogi nyilatkozat /// Kockázati figyelmeztetés

Itt a várt fordulópont

Forex Hírek

A hónap elején már sokat írtunk fordulópontokról, arról, hogy az EU vezetőség vajon megtette-e a kellő lépéseket a válság megoldásához, illetve hogy az euró mennyit veszít a többi valutával, elsősorban a dollárral szemben. A napokban már rámutattunk, és most a Financial Times is arról cikkezett, hogy az elmúlt napokban és hetekben egyre több alapkezelő fordított hátat az eurónak. A három hétig tartó euróval szembeni AUD-gyengülés után a héten megfordult a trend, köszönhetően az USA dollár 1 százalék körüli erősödésének (a dollár indexen mérve).

Az első esemény tehát a piaci fordulópont elérése volt, melyen sokat segített, hogy az eheti EU-csúcstalálkozón nem született semmi használható javaslat a válságkezelésre. Ugyanakkor az EU vezetői ezt már nem kenhetik a "spekulánsokra", ahogy azt korábban rendszeresen tették. Itt elsősorban nyugdíjalapokról és más hosszú távú befektetőkről van szó, ahol az érintett ügyfelek bizonyára nem örülnének annak, ha vagyonuk rámenne egy esetleges görög kilépésre, főleg hogy ez az eshetőség immár egyre reálisabbnak látszik.

Görögország ugyanakkor továbbra is mindkét oldalról a jót várja, azaz egyfelől az eurózónában szeretne maradni, másfelől a megszorítások enyhítését akarja elérni. Az ország-mentést ellenző Syriza párt közben tovább növelte népszerűségét a június 17-i választások előtt. Amennyiben ez a párt alakíthat kormányt, úgy az ország aligha fogja megúszni a kényszerű csődöt és az euró-kilépést. Az alternatíva abból áll, ha a nemzetközi hitelintézetek, elsősorban az EKB és az IMF olyan mértékben kiköltekeznek a folyamatos görögmentésben, hogy teljeséggel elveszítik piaci hitelességüket.

Simon Smith, vezető közgazdász
s.smith@fxpro.com
+44 (0)20 7776 9725

James Marshall, PR és kommunikációs vezető
j.marshall@fxpro.com
+44 (0)20 7776 9721


Jogi nyilatkozat /// Kockázati figyelmeztetés

2012. május 24., csütörtök

Euró-kapituláció

Forex Hírek

Miután az EU vezetői gyakorlatilag kifogytak a használható ötletekből az adósság-, és bankválság megoldásához, és miután Görögország is már az eurózónából való kizárás szélén áll, így nem meglepő, hogy a nagyobb euró-tétellel rendelkező kereskedők határozott lépésekre szánták el magukat.

A tegnapi baráti hangulatú brüsszeli vacsora során a politikusok a szokásos politikai zsákutcát kerülgették, mely a válság aktuális stádiumában már feleslegessé tett bárminemű vitát. Az eurózóna vezető pénzügyminisztériumi megbízottjai már hétfőn megvitatták a görög euró-kilépés esetén szükségessé váló előintézkedéseket. Tovább súlyosbította a helyzetet, hogy a német Bundesbank elutasított minden olyan javaslatot, mely a görög mentés feltételeinek lazítását célozza. A reggeli német és francia beszerzési menedzserindex adatok pedig gyakorlatilag állandósították a negatív hangulatot.

Egyre nyilvánvalóbb, hogy az euróba, az azt igazgató politikusokba, és a valuta rendszerébe vetett bizalom odaveszett. A hónap folyamán a legtöbb vagyonkezelő (nyugdíjalapoknál, intézeteknél, állami vagyonalapoknál, vagy vagyonos magánszemélyeknél) megtette a szükséges elkerülő manővereket, euró-tartalékaik folyamatos eladásával, melynek során tovább csökkentették kitettségüket a dél-európai kötvénypiacokban, növelve az északi állampapírok és/vagy más biztonságos (brit, svájci, amerikai) kötvények vásárlását. Ugyanakkor a déli részvényektől is egyre nagyobb számban szabadulnak meg a befektetők, és a térség bankjaiból is északra, vagy Londonba mentik át betétjeiket. Ez az euró-kapituláció még jó ideig elhúzódhat, már csak azért is mivel, ha Görögország lelécel, akkor a betétesek még nagyobb tempóban fogják kimenteni pénzeiket a helyi bankokból.

A dél-európai vagyont látszólag egyre gyorsabb ütemben szívják el a biztonságosabb térségek, mint pl. Berlin, London, vagy New York. Egyelőre talán az a legjobb, ha a legrosszabbra számítunk.

Az Európai Unió vezetői kifogytak az ötletekből, kifogytak a pénzből és most már az idejük is elfogyott.

Michael Derks, vezető stratéga
m.derks@fxpro.com
+44 (0)20 7776 9726

James Marshall, PR és kommunikációs vezető
j.marshall@fxpro.com
+44 (0)20 7776 9721


Jogi nyilatkozat /// Kockázati figyelmeztetés

Az elmélyülő japán káosz

FxPro Blog – Piaci Körkép -  Szerda – 2012.05.23.

Japán gazdasági alapmutatói továbbra is komoly kihívások elé állítják az országot.

Először is itt van az államháztartás, mely már jó ideje romokban hever. A bruttó államadósság a prognózisok alapján nem kevesebb, mint 239 százalékra fog emelkedni az idei év végén. A nettóadósság is feltartóztathatatlanul növekszik, immár a GDP 165 százalékát elérve, míg 2007 végén ez az arány még 80% volt. Az államadósság meredeken emelkedő pályája aligha fog változni a közeljövőben; a költségvetési hiány az elmúlt négy évben 9 százalékos átlagon futott, és annak sem látni semmi jelét, hogy a jelenlegi kormány visszavenne a bőkezű költekezésből. Az adóbevételek pillanatnyilag csak a kiadások felét tudják fedezni, a másik felét kölcsönökből finanszírozzák. Ezt a gátlástalan hitelfelvételi könnyelműséget jól szemlélteti, hogy az állam idei finanszírozási szükséglete várhatóan a GDP 59 százaléka lesz, azaz durván 3,3 billió dollár (mely nagyjából a teljes német gazdaságnak fele meg).

Másodsorban, az egykor legyőzhetetlennek tűnő kereskedelmi szektor sem tudta még visszanyerni versenyképességét, a megugró reál-effektív valutaárfolyamnak, a növekvő energiaáraknak és a tavalyi földrengés és cunami után kiesett termelésnek köszönhetően. Az export is stagnált az elmúlt 15 hónapban, mely jól tükrözi az európai és kínai kereslet csökkenését (érdekes módon, az Amerikába irányuló kivitel 43 százalékkal nőtt az áprilist megelőző 12 hónapban). Az importszámla ugyanakkor folyamatosan nőtt. Japán 2011 márciusa óta minden hónapban korrigált kereskedelmi hiányt regisztrált; az összesített hiány ebben az időszakban nagyjából 66 Mrd USD volt, mely valamivel több, mint a teljes GDP 1 százaléka. A kereskedelmi oldalon érezhető növekvő nyomás miatt Japán fizetési mérleg többlete is folyamatosan apad. Ez a többlet a GDP arányában 1,7 százalékra csökkent az első negyedév végén, míg 2007 végén ugyanez az arány még 5% volt.

Végül afelől sincs kétség, hogy a gazdaság is komolyan gyengélkedik. Annak ellenére, hogy az elmúlt negyedévek felépülése közepette valamelyest megugrott a teljesítmény, a nominális GDP továbbra is 8 százalékkal mozog az öt évvel ezelőtti csúcs alatt. A kereskedelmi kiesés jelentősen elvesz a növekedésből, az állami szektor kiadáscsökkentésre kényszerül, és a háztartások megtakarítási rátája is már csak 2%, így várhatóan nem fog egyhamar megváltozni Japán növekedési dinamikája. Ugyanakkor arról se feledkezzünk meg, hogy a japán társadalom egyaránt öregedő és csökkenő tendenciát mutat, mely nem túl kedvező kombináció.

Tekintettel ezekre a rémisztő belgazdasági mutatókra, továbbra is rejtélyes, hogy a yen mitől tudott ilyen erős maradni. A valutát már gyakran temették az elmúlt évtized során. Azonban arról gyakran megfeledkezünk, hogy Japán immár 21 éve a világ legnagyobb hitelezőjének számít. A magán-, és állami szektor által kezelt nettókövetelések, a tavalyi év végén 253 billió yen, vagy közel 3,2 billió dollár értékűek voltak. Ebben a kategóriában Kína foglalja el a második, Németország pedig a harmadik helyet. Ugyanakkor, mivel a japán bankok kellően fel vannak tőkésítve, így mind a külföldi, mind a belföldi befektetők szívesen tárolják ott pénzeiket, főleg az elmúlt évek egyre ijesztőbb európai adósság-, és bankválság közepette.

A hosszú távú fundamentális előrejelzések alapján azonban igencsak sebezhetőnek tűnik a yen. Az egyetlen üdvözítő elem az elmúlt három évtized során felépített elsőszámú nettó-hitelezői pozíció. Amennyiben ez az előnyös pozíció a következő években megváltozna (pl. az egyre romló hazai gazdaság következtében), úgy ez bizonyára nagy nyomást gyakorolna a yenre.

Ugyanakkor a yen-gyengülésre spekulálók is tisztában lehetnek azzal, hogy már korábban is többször megütötték a bokájukat. Ahogy már megszokhattuk, a valutakereskedés egy relatív játszma, ugyanakkor a többi nagy tartalékvaluta mögött álló makro-adatok sem tűnnek valami fényesnek.

Michael Derks, vezető stratéga
m.derks@fxpro.com
+44 (0)20 7776 9726

James Marshall, PR és kommunikációs vezető
j.marshall@fxpro.com
+44 (0)20 7776 9721


Jogi nyilatkozat /// Kockázati figyelmeztetés

2012. május 23., szerda

Minden a régiben a devizapiacokon

Forex Hírek

Úgy tűnik, hogy a devizapiacok – az elmúlt napok pihenője után – újra a régi kerékvágásba kerültek. Ez már tegnapi kereskedésben is látható volt, a dollár pl. (a kereskedelmileg súlyozott indexen) új éves csúcsra erősödött. Az EUR/USD is követte a trendet, és a korábbi 1,2624-es éves mélyponton áttörve egészen 1,2615-ig süllyedt.

Míg sokan megpróbáltak a kávazaccból jósolni, ami a mai EU-csúcsértekezletet illeti, addig nincs különösebb okunk arra, hogy bármilyen változásra számítsunk. Miután az EU számtalan "válságértekezlet" után sem tudta megoldani a helyzetet, erre bizonyára egy informális vacsoraként meghirdetett esemény során sem fog sor kerülni. Ugyanakkor Németország is egyértelművé tette álláspontját. Míg a németek némi jelképes gesztust tehetnek Francois Hollande és a növekedést sürgető álláspontja felé, addig Merkel tapodtat sem fog mozdulni a közös EU-kötvények irányába, melyek gyakorlatilag a nagyobb államháztartási hiányok Unión belüli kereszttámogatását vonná maga után. Németország ebben a kérdésben a vonatkozó szerződések tiltó záradékaira hivatkozik. Ezek pedig vitathatatlan tények. Amíg azonban a politikusok makacsul ragaszkodnak a szerződésekhez és rendeletekhez, melyek egyáltalán nem térnek ki a jelenleg tapasztalható eshetőségre, addig nem bízhatunk abban, hogy döntéshozóink valóban megértik a helyzet súlyát, illetve a kivezető úthoz szükséges gondolkodási módot. A piacok addig is a jelenlegi felfogásnak megfelelően reagálnak.

Michael Derks, vezető stratéga
m.derks@fxpro.com
+44 (0)20 7776 9726

James Marshall, PR és kommunikációs vezető
j.marshall@fxpro.com
+44 (0)20 7776 9721


Jogi nyilatkozat /// Kockázati figyelmeztetés

2012. május 22., kedd

Itt vannak a brit inflációs adatok, gyengült a font

Forex Hírek

Az angol fontnak rendesen betettek a legutóbbi inflációs adatok, a főindikátor áprilisban a vártnál valamelyest nagyobb mértékben csökkent, egészen 3 százalékra (az azt megelőző 3,5% után). Az árnövekedés mértéke ezzel újra a tavaly decemberben elindult csökkenő pályára került, melyet a márciusi számok egy ideig megszakítottak. Az éves csökkenés fele a szállítási költségekből származott, részben a Húsvéti ünnepek időzítésének köszönhetően, és a repülőjegy árakra gyakorolt hatások miatt. Az évesített infláció mértéke a 12 mért kategória közül csak hatban csökkent, mely arra utal, hogy a dezinflációs erőhatások nem terjedtek ki a teljes gazdaságra. Érdemes még megemlíteni, hogy a maginfláció csökkenése valamelyest elmaradt a várakozásoktól, itt 2,5 után 2,1 százalékra ereszkedett a mutató.

Kérdés, hogy a jegybank ezután rászánja-e magát a további kötvényvásárlásra. Erről többet fogunk megtudni a monetáris bizottság májusi jegyzőkönyvének holnapi megjelenését követően. Pillanatnyilag igencsak megosztott a bizottság, és arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy mindeddig rendszeresen túlbecsülték az inflációt csökkentő erőhatásokat, a gazdaság gyengülésének következtében. Ugyanakkor a bank arról sincs meggyőződve, hogy a további kötvényvásárlás segíthet a helyzeten, tekintve az egyre alacsonyabb hozamokat (a brit kötvényhozamok már eleve alacsony szinten mozognak). Innen nézve kicsit eltúlzottnak tűnik a font reakciója a reggeli számadatokra, bár ahogy már korábban is megírtuk, a devizapiacokon minden a pozícionáláson és a shortok fedezésén (short coveringen) múlik (főleg az euró és az AUD esetében), így nem túl bölcs ezeket a mozgásokat az adatoknak betudni. Mindenesetre úgy látszik, hogy továbbra is komoly bizonytalanság övezi a forex-piacokat.

Simon Smith, vezető közgazdász
s.smith@fxpro.com
+44 (0)20 7776 9725

James Marshall, PR és kommunikációs vezető
j.marshall@fxpro.com
+44 (0)20 7776 9721


Jogi nyilatkozat /// Kockázati figyelmeztetés

Egységes német kötvények jóváhagyására sürgetik Merkelt

Forex Hírek

Míg Európa nagy része az euró-kötvények kibocsátására sürgeti Németországot (ezzel megkerülve a kontinensen eluralkodó adósságválságot), addig Merkel kancellár már saját háza táján is hasonló követeléssekkel szembesül. A szociáldemokrata ellenzék (SPD) az egységes német kötvények bevezetését szeretné elérni, szerintük ugyanis elérkezett az ideje egyfajta megosztott adósság-teherviselésnek a szövetségi kormánnyal, mivel a tartományokat jelenleg alkotmányba foglalt költségvetési limitek korlátozzák.

Ha Merkel elfogadja ezt a javaslatot, akkor a tartományok a jóval alacsonyabb finanszírozási költségekből profitálhatnának. A kormány és az ellenzék csütörtökre időzítette közös értekezletüket, Merkelnek pedig nagy szüksége lesz az SPD-re a fiskális paktum és az Európai Stabilitási Mechanizmus elfogadtatásához a német törvényhozás felsőházában. A szociáldemokraták egyértelműen tisztázni szeretnék, hogy pontosan mit várnának el a tartományoktól, Merkeltől pedig egy nyomtatási engedélyért folyamodnának (legalábbis elviekben) a közös német kötvények elindításához. Hogy tisztábban lássuk a helyzetet: a szövetségi kormány 1,1 billió eurós adósságállományának nagyjából a felét teszi ki a tartományok adóssága.

Mindenesetre úgy tűnik, hogy Merkel szimpatizál a javaslattal, még ha ez éles kontrasztban is áll az euró-kötvényekkel szemben tanúsított visszafogott lelkesedéssel. A kancellár valószínűleg jobban bízik abban, hogy a német tartományok komolyabban veszik a költségvetési fegyelmet, mint a dél-európai államok. A legutóbbi fejlemények azt mutatják, hogy Merkelnek ebben bizony igaza lehet.


Michael Derks, vezető stratéga
m.derks@fxpro.com
+44 (0)20 7776 9726

James Marshall, PR és kommunikációs vezető
j.marshall@fxpro.com
+44 (0)20 7776 9721



Újabb mentésre szorulhatnak az írek

Forex Hírek

Míg a piacok manapság elsősorban a problémás déli EU tagokra, azaz Görögországra és Spanyolországra koncentrálnak, addig nem árt, ha megnézzük, mi a helyzet nyugaton, ugyanis Írországban is romlott a helyzet. Ez igencsak sokkoló lehet egyesek számára, hiszen az elmúlt hetekben egyre többen látták úgy, hogy a szigetország már a nyár folyamán visszatérhet a kötvénypiacokra. Az ír kötvényhozamok azonban már közel 50 bázisponttal nőttek a hónap eleje óta.

Tekintve, hogy az elmúlt évben igencsak megnőttek a jelzáloghitel hátralékok, és az ingatlanárak is tovább zuhantak, illetve a hitelkezelőknek már több mint a fele rendelkezik negatív saját tőkével, így az ír bankok egyre nehezebben viselik a befagyott hitelek növekvő állományát. A márciust megelőző 12 hónapban újabb 15,5 százalékkal csökkent a magánlakások árnívója, melyet egy 11 százalékos, és azelőtt egy 14 százalékos csökkenés előzte meg. A Deutsche Bank vonatkozó elemzése azt mutatja, hogy az ír bankoknak – a tavalyi stressz teszt után meghatározott értékhez képest – további 4 Mrd. euróval kell növelniük a hitelkiesési tartalékolást. Amennyiben hitelesnek bizonyul ez az elemzés, úgy könnyen előfordulhat, hogy az ír kormánynak egy újabb mentőcsomagot kell igényelnie.

Michael Derks, vezető stratéga
m.derks@fxpro.com
+44 (0)20 7776 9726

James Marshall, PR és kommunikációs vezető
j.marshall@fxpro.com
+44 (0)20 7776 9721


Jogi nyilatkozat /// Kockázati figyelmeztetés

2012. május 21., hétfő

Növekvő feszültség Tokióban

Forex Hírek

Nem kétséges, hogy az elmúlt két hónap fokozatos yen-erősödése (a legtöbb nagy valutával szemben) rendesen megemeli majd a tokiói döntéshozók vérnyomását. A yen március közepe óta több mint 5 százalékkal drágult a feltámadó dollárhoz képest. A többi nagy valutához viszonyítva ennél is lenyűgözőbb volt a valuta hajrája: 7% az ostromlott euróval-, 8% a koreai wonnal-, és 10% az AUD-val szemben.

A kockázatkerülés közepette szokássá vált yenbe való menekülés mellett ezúttal a február-március során megbotlott valuta után shortoló kereskedők is egyre nagyobb számban nyitnak ellenpozíciókat. Az első negyedévben még azon aggódtak a piacok, hogy a tavalyi cunami után és a valuta folytonos túlértékeltsége mellett tartósan megváltozhat Japán kereskedelmi dinamikája. A fundamentális elemzés is azt mutatja, hogy az egyre tágabbra nyíló kereskedelmi mérleghiány hosszú távú kihívás elé helyezi a yent. A soron következő kereskedelmi adatok szerdán látnak napvilágot…

Miután az USD/JPY újra a 80-as szint alá került, így hamarosan újabb verbális intések jöhetnek a japán pénzügyminisztériumból. Arra is nagy eséllyel számíthatunk, hogy a jegybank – akár már az eheti értekezletet követően – további monetáris élénkítésbe kezd (a szokásos eszközvásárlás formájában). Ne feledjük, hogy Japán hatalmas devizaintervenciós alappal rendelkezik, melyet bármelyik pillanatban rászabadíthat a piacokra. A kereskedők következésképpen egyre óvatosabbá válhatnak, amennyiben az USD/JPY árfolyam újra a 78-as szint alá zuhanna (ez a valutapár tavaly július végétől egészen idén februárig az igencsak szűkre szabott 76-78-as sávban mozgott).

Az alsóbb szinteken nyitott long kereskedők hamarosan felfigyelhetnek a figyelmeztető jelekre, főleg miután a japán politikusok újra elkezdenek nyilatkozni a valutáról. Már nem lehet sok hátra. 


Michael Derks, vezető stratéga
m.derks@fxpro.com
+44 (0)20 7776 9726

James Marshall, PR és kommunikációs vezető
j.marshall@fxpro.com
+44 (0)20 7776 9721



Stratégiaváltás Kínában?

Forex Hírek

Míg Európa több ponton is lángokban áll, addig a kínai elnök által legutóbb jelzett irányváltás az éjszaka folyamán valamelyest stabilizálni tudta a kockázatos eszközöket. Wen Jiabao beszédében megígérte, hogy "sokkal nagyobb hangsúlyt fog fektetni a stabilizációs növekedésre", ugyanakkor már egyáltalán nem beszélt a növekedő inflációs veszélyről. Ezek a megjegyzések minimum arra utalnak, hogy Peking komolyan aggódni kezdett a növekedési lendület elvesztése miatt, és látszólag készen áll további érdemi intézkedésekkel reagálni a helyzetre. Az aktuális negyedév végén pl. tovább csökkenthetik a bankok kötelező tartalékrátáját, egyúttal felgyorsíthatják az infrastruktúra-projekteket, és a kormány is további élénkítő fiskális intézkedéseket hozhat. Amennyiben pedig az infláció 3 százalék alá csökkenne, mely már nincs is olyan messze, úgy a kamatvágás is könnyen napirendre kerülhet. Kína nemrég már valutáját is engedte valamelyest gyengülni, ezzel enyhítve az exportőrökre nehezedő egyre nagyobb terheken.

Amennyiben Kína a közeljövőben tényleg elindulna a növekedés-orientált politika mentén, úgy az valamelyest ellensúlyozná az egyre rémisztőbb európai fejleményeket, melyek az elmúlt időben komolyan megrázták a kockázatos eszközök piacait.

Michael Derks, vezető stratéga
m.derks@fxpro.com
+44 (0)20 7776 9726

James Marshall, PR és kommunikációs vezető
j.marshall@fxpro.com
+44 (0)20 7776 9721


Jogi nyilatkozat /// Kockázati figyelmeztetés

2012. május 16., szerda

Közben a feltörekvő államokban…

Forex Hírek

Miután az elmúlt hetekben az USA dollár vitte a prímet, érdemes volt figyelemmel követni, hogy vajon a feltörekvő BRIC-államok fizetőeszközei hogyan viselték a rájuk nehezedő nyomást. A kínai jüannal kapcsolatban már megírtuk, hogy itt többnyire a belgazdasági nehézségek és a felgyorsult tőkekiáramlás játszottak szerepet a gyengülésben. A brazil real is keményen falba ütközött, a hónap eleje óta 4,4 százalékot veszített, és az orosz rubel is 5 százalékkal csökkent.

Az indiai rúpia az éjszaka folyamán pedig egyenesen rekordmélységbe zuhant a dollárral szemben. A valuta március eleje óta 11 százalékot veszített értékéből, mellyel a legrosszabban teljesítő ázsiai fizetőeszközzé vált. A világ második legnépesebb országa pillanatnyilag nagyon kemény időket él át; a gazdaság rendkívül gyenge (az ipari termelés pl. 3,5 százalékkal csökkent a márciust megelőző 12 hónapban), az olcsó valuta és magas energiaárak miatt pedig továbbra is magas szinten mozog az infláció. A Standard and Poor’s a múlt hónap végén BBB mínuszra csökkentette India hitelbesorolását. Éjszaka a helyi tőzsdeindexek is négyhónapos mélypontba zuhantak.

Egyelőre nincs sok pozitívum, ami az ország gazdasági kilátásait illeti.

Michael Derks, vezető stratéga
m.derks@fxpro.com
+44 (0)20 7776 9726

James Marshall, PR és kommunikációs vezető
j.marshall@fxpro.com
+44 (0)20 7776 9721

Jogi nyilatkozat /// Kockázati figyelmeztetés

Négyhónapos mínuszban a jüan

Forex Hírek

Az éjszaka folyamán tovább gyengült a kínai valuta a dollárral szemben, a jüan terminügyletek 4-hónapos mélypontba zuhantak. A valuta szüntelen gyengülése mögött két tényező áll: egyfelől az egyre aggasztóbb euró-félelmek közepett igen nagy keresletnek örvendhet a dollár, másfelől a kínai belgazdasági kondíciók is sokkal rosszabban alakultak a vártnál. A 12 hónapos nem-szállításos határidős ügyleteket (NDF) 1 százalékos diszkonttal jegyzik a belföldi spot árfolyamokhoz képest, mely arra utal, hogy a határidős piac jövőre jüangyengülésre számít. Ahogy már tegnapi részletes blog bejegyzésünkben is rámutattunk (lásd: Tovább süllyedhet a jüan), az elmúlt hetekben vészesen felgyorsult a tőkekiáramlás Kínából, melynek a dollár és a font voltak a legnagyobb haszonélvezői. Ez a kiáramlás valószínűleg még jó ideig folyamatban lesz.

Michael Derks, vezető stratéga
m.derks@fxpro.com
+44 (0)20 7776 9726

James Marshall, PR és kommunikációs vezető
j.marshall@fxpro.com
+44 (0)20 7776 9721


Jogi nyilatkozat /// Kockázati figyelmeztetés

Olaszország újra az intenzíven

Forex Hírek

A legutóbbi pénzügyi felfordulást követő kéthónapnyi nyugalom után Olaszország sajnos újra az intenzívosztályba kényszerült. A tízéves kötvényhozam ma reggel – március eleje óta először – áttörte a 6 százalékos szintet; a hozam nem kevesebb, mint 130 bázisponttal nőtt az elmúlt két hónapban. Az egyre tragikusabb görög helyzet persze hozzájárult mindehhez; a kötvényhozamok pillanatnyilag az összes eladósodott európai államban emelkedőben vannak.

Olaszországban ugyanakkor az államháztartási mutatók is drámaian romlottak. Az országot sújtó recesszió a vártnál mélyebbnek bizonyult; a helyi statisztikai hivatal (ISTAT) tegnapi jelentése alapján 0,8 százalékkal csökkent az első negyedéves GDP (az azt megelőző három hónap 0,7 százalékos mínusza után). Az olasz gazdasági teljesítmény jelenleg 6 százalékkal van a négy évvel ezelőtti csúcs alatt. Ráadásul az ország hatalmasra duzzadt államadóssága egyre nagyobb kockázatot jelent a bankszektornak, mely a GDP egyharmadának megfelelő értékben kezel olasz államkötvényeket. Úgy tűnik, hogy már a polgárok is veszélyben érzik magukat, legalábbis erre utal a betétek egyre gyorsabb kiáramlása. Az olasz központi bank 278 Mrd. euró összegben halmozott fel ún. TARGET2 (az eurorendszer által üzemeltetett valós idejű bruttó elszámolási rendszer) követeléseket, mégpedig Európa északi, gazdagabb központi bankjainál. A Moody's nem kevesebb, mint 26 olasz pénzintézetet minősített le a hét elején, mégpedig növekedési aggályokra, és az egyre több befagyott hitelre hivatkozva.

Bár a feszültség egyértelműen növekszik, Mario Monti miniszterelnök egyelőre nem mutatja annak jelét, hogy engedne a költségvetési megszorításokból. A könyörtelen kiadáscsökkentések és a bevételnövelő intézkedések bizonyára jelentősen csökkentik majd Olaszország idei strukturális hiányát, azonban a gazdaság zsugorodása mellett nem valószínű, hogy elérik a Monti által remélt többletet. Az elnök stabilizációs erőfeszítései ellenére, a masszív (több mint 120 százalékos) államadósság, a gazdasági hanyatlás, és a szüntelenül dráguló finanszírozási költségek mellett nem biztos, hogy az ország el tudja kerülni az adósság és defláció veszedelmes csapdáját.

Sőt, sokan úgy látják, hogy ez a szcenárió gyakorlatilag már el is kezdődött.

Michael Derks, vezető stratéga
m.derks@fxpro.com
+44 (0)20 7776 9726

James Marshall, PR és kommunikációs vezető
j.marshall@fxpro.com
+44 (0)20 7776 9721


Jogi nyilatkozat /// Kockázati figyelmeztetés

2012. május 15., kedd

EU: Megszorítás vagy növekedés?

Forex Hírek

Míg az aktuális megszorítási intézkedések több EU-államban is heves ellenállásba ütköztek, és miután Franciaország egy új, növekedéspárti elnököt választott magának, addigi rendkívül nagy figyelem követi az Európa-szerte megjelenő GDP adatokat. A jó hír, hogy a vegyes számok gyakorlatilag mindenkit kielégítenek. Az optimisták (és a címlap-sztori írók) pl. annak örülhetnek, hogy a német gazdaság a korábban becsült adatnak ötszörösével nőtt (negyedéves szinten 0,5 százalékkal). Még jó, hogy a piacok nem zéró-növekedésre tették fel tétjeiket… Egyelőre a jövő hétig kell várnunk, hogy megtudjuk mi vezetett a váratlan növekedéshez. A francia adatok a határozatlanok pártját erősítették, az ország gazdasága az első negyedévben stagnált, a tavalyi utolsó három hónap teljesítményét pedig mindössze 0,1 százalékra korrigálták. Olaszországban 0,8 százalékos zsugorodást regisztráltak, mely nincs is olyan messze a korábban becsült 0,7 százaléktól. Az eurózónában ugyancsak stagnálást mértek az első negyedévben, a 17 tagú övezet 6 állama már hivatalosan is recesszióban van (bár még nem érkezett be az összes adat). Ugyanakkor Németország az egyetlen olyan nagy nemzetgazdaság, mely már meghaladta a (2008/2009-es) recesszió előtti kibocsátási csúcsot.

A növekedés azonban önmagában nem fog beindulni, ehhez több hiteles javaslatra van szükség. A német szociáldemokrata (SPD) ellenzék a mai napon egy "beruházási csomagot" követelt, mellyel a kudarcba fulladt megszorítási intézkedéseket váltanák fel, melyeket még Sarkozy francia elnöksége alatt sikeresen tudott propagálni a kormány. Ez persze mind szép és jó, és akár követőkre is találhat, legalábbis Németországban, azonban az EU nagy részében ezt nehéz lesz eladni, mégpedig két ok miatt: Először is a legtöbb állami beruházást / infrastruktúrafejlesztésre kiadott pénzt csak évekkel később tudnának visszafizetni az érintett államok. Másodsorban, a piacok joggal gondolhatják úgy, hogy ezek a kormányok nincsenek megfelelő helyzetben a kiadások további növeléséhez, így nem is számítanak stabil tőkeallokációs opciónak. Ennek fényében, és elnézve az elmúlt évek gazdasági fejlődését, egyáltalán nem látszik, hogy érezhetően javult volna magánszektor teljesítménye. Végső soron azonban minden azon fog múlni, hogy a piacok mennyiben bíznak abban, hogy a megnövelt finanszírozás mellett van-e hiteles terv annak későbbi csökkentésére. Tekintve, hogy az utóbbi a kormányok hatáskörén kívülre esik (főleg ha megnézzük, azok milyen rövidéletűek manapság), így az ilyen terveknek nincs igazán hitelességük a piacok és befektetők szemében.

Simon Smith, vezető közgazdász
s.smith@fxpro.com
+44 (0)20 7776 9725

James Marshall, PR és kommunikációs vezető
j.marshall@fxpro.com
+44 (0)20 7776 9721


Jogi nyilatkozat /// Kockázati figyelmeztetés

Tovább süllyedhet a jüan

FxPro Blog – Piaci Körkép

Érdekes volt megfigyelni, ahogy az elmúlt hónapokban hirtelen elnémultak azok az elemzők és tudósítók, akik jó ideig arra figyelmeztettek, hogy a kínai valuta masszívan túl van értékelve. Az elmúlt időben ugyanis egyre világosabbá vált, hogy az ezt megalapozó elemzések alapvetően tévesek és hiányosak. Az aktuális kínai fejlemények remélhetőleg arra fogják késztetni a piacokat, hogy racionálisabban becsüljék fel a valuta értékét, mely az év eleje óta valójában nem csak a dollárral és a fonttal, hanem a nagyobb ázsiai fizetőeszközökkel (a yent leszámítva) szemben is gyengült. Az egyre inkább romló gazdasági helyzet mellett egyáltalán nem kizárható a jüan további süllyedése.

A kínai valutára jelenleg két fő erőhatás gyakorolt nyomást:

Először is a gazdaság sokkal gyorsabb tempóban lassult, mint amire a legtöbben számítottak. A hazai gazdaság folyamatosan negatív indikátorokat produkált, ide értve a villamosenergia-termelést, a vasúti teherszállítás forgalmát, a lakóingatlan építéseket, a földeladásokat, és az ingatlanárakat. A vállalati beruházás, mely az elmúlt években nagymértékben hozzájárult a kínai növekedési bravúrhoz, immár jelentősen visszaesett, köszönhetően a csökkenő globális keresletnek, a magasabb működési költségeknek és a csökkenő jövedelmezőségnek.

A politikusok csak lassan ocsúdtak fel a romló növekedési kilátások közepette, talán elterelte a figyelmüket a Pártbizottságban tapasztalható felfordulás és a politikai mesterkedések. A döntéshozóknak azonban még így is hatalmas mozgásterük van a gazdaság élénkítéséhez; a banki tartalékolási követelmények továbbra is rendkívül magasak (a legutóbbi 50 bázispontos csökkentés ellenére is), a költségvetési berendezkedés is megfelelő alapot biztosít a gazdaság fellendítéséhez, és az alapkamatok is bőven engednek még teret a csökkentéshez (igaz csak az infláció leszorítását követően). Tekintve, hogy a belső kereslet sem nőtt igazán, így az sem meglepő, hogy a külföldi tőkebeáramlás is rendesen megcsappant, és hogy a valuta sem tudott erősödni.

Másodsorban, azok a kínaiak, akik az elmúlt évtizedben komoly vagyonra tettek szert, egyre inkább arra törekednek, hogy a felhalmozott tőkét kemény valutákra váltsák. Tudatában annak, hogy országukban nem igazán kedvezőek a körülmények, a vagyonosabb befektetők folyamatosan mentették át pénzeiket biztonságosabb vizekre, mint pl. nagyvárosi ingatlanokba, USA dollárba, japán yenbe, vagy angol fontba. A londoni ingatlanok értéknövekedése is nagyrészt a kínai milliomosok felvásárlási rohamának köszönhető. A következő években egyre több ilyen akcióra számíthatunk, mely elkerülhetetlenül növelni fogja a kínai valutára nehezedő nyomást.

Peking természetesen tisztában van azzal, hogy a valuta gyengülése jelentős politikai feszültségekhez fog vezetni, elsősorban az USA-val szemben. Ugyanakkor az ország hatalmas valutatartalékát is fel lehetne használni a jüanra nehezedő nyomás enyhítésére.

Mindenesetre a valuta idei igencsak közömbös alakítása gyakorlatilag semlegesítette a jövőbeli teljesítményre vonatkozó várakozásokat. A határidős piac jelenleg arra számít, hogy a jüan a következő évben 1 százalékot fog veszíteni. Ahogy már korábban is rámutattunk, ebben a nehéz évben Peking nem csak gazdasági és pénzügyi, hanem politikai megfontolásból is egy viszonylag stabil valutaárfolyamra kell, hogy törekedjen.

Michael Derks, vezető stratéga
m.derks@fxpro.com
+44 (0)20 7776 9726

James Marshall, PR és kommunikációs vezető
j.marshall@fxpro.com
+44 (0)20 7776 9721

2012. május 14., hétfő

A fordulópont nyomában

FxPro Blog – Piaci Körkép

Bár a közös valutát eddig rendesen megviselték a hónap eseményei, azonban egyelőre nem látszik a láthatáron az a bizonyos fordulópont, melyet követően már nincs visszaút. Az igaz, hogy az EUR/USD a hónap eleje óta – két kereskedési nap kivételével – esésben volt, azonban a nagy volatilitású valuták még így is jobban gyengültek; az AUD, az NZD, a skandináv pénznemek és a mexikói peso egyaránt veszítettek az euróval szemben. Ez alapján úgy tűnik, hogy elsősorban egyfajta globális kockázati újraértékeléssel állunk szemben, melyben az euróválság is kiveszi részét, bár ez valószínűleg változni a fog a közeljövőben.

Görögország – több mint egy héttel a választások után – még kormányalakítással van elfoglalva. Belgium 2010 és 2011 során, több mint egy éven keresztül tudta kihúzni hivatalos kormány nélkül, a görögök azonban már egyáltalán nem engedhetik meg maguknak ezt a késlekedést. Valójában két választásuk van. Vagy összehoznak egy koalíciót a szóba jöhető pártokból, vagy új választásokat írnak ki, már akár a következő hónapban. Még ha a napokban sikerül is felállítani egy kormányt, az valószínűleg nem lesz elég stabil ahhoz, hogy megnyugtassa a nemzetközi hitelezőket, elsősorban az EU-t és az IMF-et.

Bár a hónap során több látványos fordulatot is láthattunk, ezek többsége azonban nem kínált megfelelő alternatívát Görögország euró-kilépéséhez. Ezt az utóbbi lehetőséget már több EKB-tag is nyíltan felvetett az elmúlt napokban, mely komoly tabudöntögetésnek számít a korábbi gondolkodáshoz képest. Az IMF pedig a múlt héten bejelentette, hogy az egyre nagyobb hitelkockázatok miatt növelni fogja tartalékát.

Közben az is felmerült, hogy Németország készen áll tolerálni a magasabb inflációt, mellyel gyakorlatilag hozzájárulna a versenyképességi egyensúlyhiány enyhítéséhez, mely elkerülhetetlen az eurókrízis megoldásához. Ez első ránézésre komoly paradigmaváltásnak tűnhet a német gondolkodásban, nem utolsósorban, mivel egy ideig még az egész eurózóna monetáris politikáját német mintára akarták szabni. Mindazonáltal be kell, hogy lássuk, ez a váltás nem megy elég messze és egyben későn is érkezett ahhoz, hogy kiutat mutasson az államadósság-válságból.

Jelen pillanatban két fordulópontra számíthatunk. Az egyik akkor következik be, ha Németország megkönyörül és lemond a "mentést tiltó záradékról", melyet még a közös valuta születésénél véstek kőbe. Ez tulajdonképpen megengedné, hogy egyes országok – bármilyen eszközzel is – átvállalják más országok adósságait. A másik fordulópontot akkor érik el a piacok, ha már úgy látják, hogy EU és a nemzetközi hitelezők kifogytak az ötletekből, ami a közös valuta egyben tartását illeti. Ebben az esetben az euró még a nagyobb volatilitású valutákhoz képest is jelentősen megroggyanna. Bár egyelőre egyik pontot sem értük el, azonban jelen állás szerint a második tűnik közelebbinek, valószínűbbnek és egyben hitelesebbnek, mind gazdaságilag, mind pedig politikailag.

Simon Smith, vezető közgazdász
s.smith@fxpro.com
+44 (0)20 7776 9725

James Marshall, PR és kommunikációs vezető
j.marshall@fxpro.com
+44 (0)20 7776 9721


Jogi nyilatkozat /// Kockázati figyelmeztetés

Újra támadásba lendültek Európa államkötvény őrei

Forex Hírek

Európa pénzügyi rendfenntartói ma újfent nagy pusztítást mértek a piacokra; a gyenge és sebezhető államokat könyörtelenül ostorozták, a sarat pedig megint a költségvetés szigorú őrei (pl. Németország) vitték el. Elsősorban azon nemzetek kötvénypiacai jártak pórul, ahol a választópolgárok fellázadtak a megszorítások ellen. A legnagyobb balhét Spanyolország vitte el, ahol a tízéves kötvényhozam 30 bázisponttal 6,25 százalékra emelkedett, az ötéves csődkockázati biztosítás pedig 540 bázispontos rekordra nőtt. Olaszország sem menekülhetett, a tízéves hozam itt 25 százalékkal 5,75-re nőtt, a német hozamokhoz képest pedig 35 bázisponttal szélesedett. Ugyanakkor a francia, portugál és görög kötvények is leszerepeltek.

Ezzel szemben a tízéves kötvények, nem csak Németországban, hanem Nagy-Britanniában, Svájcban, Finnországban és Hollandiában is rekordmélységekbe kerültek. Az ötéves német kötvény hozama már csak 0,5%, a tízéves brit papírok pedig már közel 100 bázisponttal múlják alul az azonos francia hozamokat.

Michael Derks, vezető stratéga
m.derks@fxpro.com
+44 (0)20 7776 9726

James Marshall, PR és kommunikációs vezető
j.marshall@fxpro.com
+44 (0)20 7776 9721



Már a fehér zászlót lengetik az AUD-bikák

Forex Hírek

Miután egyre nyilvánvalóbb, hogy a kínai gazdaság a vártnál nagyobb tempóban lassul, és a hazai teljesítmény is elmarad a várakozásoktól, így nem meglepő, hogy az ausztrál dollár erősödésére spekulálók (bikák) felemelték a fehér zászlót. Az Árutőzsdei Határidős Ügyletek Kereskedési Bizottságának (CFTC) jelentése szerint, az AUD long pozíciók nettó mennyisége, a május 8-át megelőző hét napban több mint 27 ezerrel 25.104-re csökkent, mely az elmúlt hat hónap legalacsonyabb értéke is egyben. A CFTC múlt hétre vonatkozó adatai minden bizonnyal további visszaesést fognak majd mutatni a long pozícióknál, legalábbis az ebben az időszakban tapasztalható árfolyammozgásból ítélve.

Miután a bikák visszavonulót fújtak, és az árfolyam is a paritás szintre (1:1-hez az USD-vel szemben) csökkent, a kérdés immár abból áll, hogy ez a lélektani határ vajon tud-e némi támogatást biztosítani az AUD-nak. Tavaly augusztusban és szeptemberben, amikor a közös valuta jövője először lett megkérdőjelezve, az AUD nagyjából 1,10-ről egészen 0,95-ig zuhant. 2011 utolsó negyedévében pedig további két alkalommal tudta különösebb nehézség nélkül alulmúlni a paritást. Az Ausztrál Jegybank elnökének éjszakai nyilatkozata tovább fokozta a valutára nehezedő eladási nyomást, és egyben reményt ébresztett, hogy a következő hónapokban további kamatvágás következhet.

Bár az aktuális árfolyammozgás igen kedvezőnek tűnhet a medvéknek, azonban nem árt óvatosnak lenni. Ausztráliában a munkanélküli ráta 5% alatt van, a bankrendszer kellően fel van tőkésítve, és az államháztartás is kiegyensúlyozott (főleg a legtöbb EU-s államhoz képest). Ugyanakkor, technikai szempontból egyre inkább túladottá (oversold) kezd válni a fizetőeszköz. A tájékozottabb medvék valószínűleg az ország fizetési mérlegének romlását kezdik figyelni, mely már a 80-as évek közepén is rendesen bedöntötte a valutát.

Mindent összevetve, manapság nem lehet valami kellemes dolog a bikát játszani az ausztrál valutánál.

Michael Derks, vezető stratéga
m.derks@fxpro.com
+44 (0)20 7776 9726

James Marshall, PR és kommunikációs vezető
j.marshall@fxpro.com
+44 (0)20 7776 9721


Jogi nyilatkozat /// Kockázati figyelmeztetés

2012. május 11., péntek

Németország prosperál, míg Európa romokban hever

Forex Hírek

Németország manapság nemcsak politikailag, hanem gazdaságilag is elszigetelheti magát Európától.

Míg Dél-Európa (legalábbis pénzügyileg) romokban hever, addig a német gazdaság megállíthatatlanul tör előre. Görögország mellett, mely az elmúlt években soha sem tudott igazán lekerülni a címlapokról, ezúttal már Spanyolország is a piacok célkeresztjébe került. Úgy tűnik, hogy a magas rangú brüsszeli bürokraták belátták, hogy a spanyol helyzet immár annyira vészes, hogy engedniük kell a fiskális célértékekből, cserébe egy független bankfelügyelet felállításáért, és a spanyol régiók költségvetésének nagyobb ellenőrizhetőségéért.

Ezzel szemben Németország már azon töpreng, hogy hogyan reagáljon a rendkívül laza hitelezési körülményekre, és a továbbra is tiszteletreméltó növekedést produkáló gazdaságra, annak ellenére, hogy a kontinens nagy része lángokban áll. Egy német adószakértőket tömörítő tanács szerint az idei évben az ország 30 Mrd. eurós adóbevételre (a GDP közel 1 százalékára) tehet szert, jelentősen meghaladva a korábbi várakozásokat.

Bár ez egy irigylésre méltó "probléma", azonban Németország ezzel nem fog sok barátot találni a kontinensen.

Michael Derks, vezető stratéga
m.derks@fxpro.com
+44 (0)20 7776 9726

James Marshall, PR és kommunikációs vezető
j.marshall@fxpro.com
+44 (0)20 7776 9721


Jogi nyilatkozat /// Kockázati figyelmeztetés

Stagnálás szélén az arany

Forex Hírek

Továbbra is nagy piaci figyelem kíséri az arany aktuális árfolyammozgását. Miután maradandóan az 1600 dolláros szint alá merült, így már csak éppen hogy pozitív tartományban van az árfolyam a tavalyi azonos időben mért szintekhez képest, és várhatóan ez lesz egyben az idei év legrosszabb teljesítménye is. Az év elejéhez képest pedig ez az elmúlt hét év leggyengébb alakítása. Ahogy a héten már rámutattunk, ezt a gyengülést nagy részben a dollár erősebb alakulásának lehet betudni. Ez azonban még nem fedi le a teljes képet, az arany ugyanis a többi valutával szemben is gyengült ezen a héten.

Az egészben az az érdekes, hogy egyre kevesebb jel utal arra, hogy a nemesfémet nagy mennyiségben árulnák. A tőzsdén kereskedett fizikai aranykészletek (ETF) március közepe óta csökkenőben vannak, azonban a Bloomberg adatai szerint május eleje óta már stabilizálódott ez a tendencia. Könnyen meglehet, hogy az árfolyamot hosszú távon az előbbi tényező fogja meghatározni. Továbbra is igen sok befektető van, aki az aktuális válságban kitartott az arany mellett, és a dollárt alapul véve ez nem is tűnt olyan rossz stratégiának. Ha a nemesfém azonban negatív tartományba kerülne az éves összehasonlításban, úgy már nem biztos, hogy megéri kitartani az előbbi stratégia mellett. A devizakereskedésnél is jobban vonatkozik az aranyra, hogy a nemesfém fundamentális értékbecslése nem tekinthető egzakt tudománynak, már csak azért sem, mert itt nincs bevételi tőkemozgás, nem úgy, mint a kötvényeknél, a részvényeknél (illetve a carry devizáknál). Miután azonban az arany a hét elején feltűnően letért a reálkamatok által jelzett útról (az alacsonyabb reálkamatok általában magasabb aranyárhoz vezetnek), így arra következtethetünk, hogy a nemesfém még a negatív reálhozamok mellett sem tud tovább erősödni. Ez pedig arra utal, hogy a befektetők kockázati toleranciája alapvetően megváltozott az elmúlt időben. Nem árt azonban szem előtt tartani a hivatalos készleteket sem. Még korai lenne következtetéseket levonni, azonban az Arany Világtanács adatai arra utalnak, hogy idén jelentősen csökkent a hivatalos globális vásárlás tempója (januári+februári adat), mely a 2011 második felében regisztrált tempónak mindössze az egyötödét teszi ki.

Simon Smith, vezető közgazdász
s.smith@fxpro.com
+44 (0)20 7776 9725

James Marshall, PR és kommunikációs vezető
j.marshall@fxpro.com
+44 (0)20 7776 9721


Jogi nyilatkozat /// Kockázati figyelmeztetés

2012. május 10., csütörtök

Meddig dacolhat még az euró elkerülhetetlennel?

Forex Hírek

Ahogy már korábban is rámutattunk, felettébb figyelemreméltó, hogy a közös valuta ilyen jól tartja magát. Pedig az EU-s vezetők már nyíltan felvetették a görög kilépés lehetőségét; a veszteglő spanyol ingatlanpiac nem csak a bankrendszerre és az államháztartásra jelent nagy veszélyt, hanem egyben az összes EU-s készenléti forrást is felemésztheti (melyeket az ilyen eshetőségre tartalékoltak); a kínai állami vagyonkezelő elnöke pedig kijelentette, hogy az ország nem hajlandó több európai kötvényt vásárolni.

Azonban a rendkívül negatív kilátások ellenére is csak kismértékben gyengült az euró az elmúlt napokban. Erre a jelenségre nincsen igazán kézzelfogható magyarázat. Talán arról lenne szó, hogy néhány igen vagyonos állami vagyonkezelő (egy Ázsiából és egy Európából), "korlátlan mennyiségben" vásárolja az eurót? Ha igen, úgy fennállhat annak a veszélye, hogy ezek a szereplők egy ponton visszalépnek, és magára hagyják a valutát? Ugyanis mindenki számára világos, hogy Európának jelenleg egy sokkal gyengébb fizetőeszközre lenne szüksége, a kiegyensúlyozási erőfeszítések megtámogatásához.

Michael Derks, vezető stratéga
m.derks@fxpro.com
+44 (0)20 7776 9726

James Marshall, PR és kommunikációs vezető
j.marshall@fxpro.com
+44 (0)20 7776 9721


Jogi nyilatkozat /// Kockázati figyelmeztetés

Itt a következő rendszerszintű kockázat: a spanyol bankszektor

FxPro Blog – Piaci Körkép

A spanyol kormány tegnap úgy döntött, hogy 45 százalékos részesedéssel beszáll a bajba jutott Bankia hitelintézetbe, és szükség szerint extra tőkét biztosít; ez azonban csak a jéghegy csúcsa, ami a lecsupaszított spanyol bankszektor talpra állítását illeti. Tekintve, hogy a Bankia az ország harmadik legnagyobb, és – a bedőlt ingatlanpiacnak való kitettség miatt – egyben legsebezhetőbb hitelezője, így a kormány helyesen látta, hogy sürgős lépéseket kell tenni a bank stabilizálásához.

A pénzintézetek vagyonmérlegein már riasztó mértékben elszaporodtak a befagyott ingatlanhitelek. A kormány az év elején azt követelte a hitelezőktől, hogy a hitelveszteség fedezetére szolgáló tartalékot további 54 Mrd. euróval 155 Mrd. euróra növeljék. A Spanyol Jegybank szerint ez azonban az ingatlanfejlesztőknek adott hiteleknek csak nagyjából a felét fedezi, és nem nyújt biztosítást a bankok által kezelt, nem kevesebb, mint 1,45 billió eurós jelzálog- és vállalati hitelállománynál. A Centre for Policy Studies kutatóintézet tanulmánya szerint ahhoz, hogy az előbbi két kategóriában is megfelelő tartalékolást biztosítsanak a bedőlések esetére, a bankoknak további 270 Mrd. eurót kellene félretenniük.

Amennyiben a spanyol kormány ezt az összeget saját maga próbálná kipótolni, úgy az államadósság, a jelenlegi közel 70 százalékról nagyjából 120 százalékra növekedne. Tovább ront a helyzeten, hogy az EKB finanszírozással elárasztott helyi bankok az elmúlt hónapokban harmadával növelték a spanyol államkötvények vásárlását. Így amennyiben a behajthatatlan követelések tovább növekednének (ez minden bizonnyal így is lesz), és a kormány arra kényszerül, hogy további (rendelkezésére nem álló) tőkét pumpáljon a bankokba, úgy az államadósság exponenciálisan megugorhat, mely az ország fizetőképességét veszélyeztetné, és egyben a bankok pozícióját is aláásná. Miután a gazdaság mély recesszióban van és a hitelfelvételi költségek is rendkívül magasak, így Spanyolország hamar egy olyan adósságspirálban találhatja magát, melyből csak egy nagyszabású EU/IMF mentés tudná kirántani.

Ennek pedig az lenne az igencsak ijesztő következménye, hogy amennyiben az utóbbiak tényleg Spanyolország megsegítésére sietnének, úgy az gyakorlatilag kimerítené pénzügyi forrásaikat. Nem meglepő, hogy az ilyen kilátások közepette újfent megrendültek a kockázati eszközök.

Michael Derks, vezető stratéga
m.derks@fxpro.com
+44 (0)20 7776 9726

James Marshall, PR és kommunikációs vezető
j.marshall@fxpro.com
+44 (0)20 7776 9721


Jogi nyilatkozat /// Kockázati figyelmeztetés

Peking nem engedheti meg magának a további köntörfalazást

Forex Hírek

A tegnap éjszaka megjelent kereskedelmi adatok újfent megerősítették, hogy a kínai gazdaság gyengülő pályán halad. Az áprilisi, mindössze 0,3 százalékos importnövekedés (éves szinten) arra enged következtetni, hogy a belső kereslet jelentősen csökkent, a külföldi áruforgalomnál tapasztalható 4,9 százalékos plusz (azonos időszakban) pedig a külső keresletnél is lassulásra utal. A kínai vámhivatal szerint az Európával történő kereskedés tavaly egyáltalán nem növekedett, míg a Japánba irányuló árucsere 1,5 százalékkal csökkent. Ezzel szemben, az USA-val való kereskedés 9,5 százalékkal nőtt. A fenti adatok fényében egyre valószínűbb, hogy a kereskedelmi szektor újfent el fog venni az aktuális negyedév GDP növekedéséből.

A kínai döntéshozók bizonyára nem számítottak arra, hogy a növekedés az idei első félévben ilyen mértékben fog visszaesni. Így igencsak meglepő, hogy a pénzpolitikai beavatkozást csak ennyire apró fokozatokban enyhítették. A banki tartalékolási követelményeket november óta csak kétszer csökkentették (utoljára februárban), a kamatlábak pedig már közel egy éve változatlanok. A politikusok ehelyett inkább elaprózott reformintézkedéseket helyeztek kilátásba. A kínai kabinet nemrég arra utasította az önkormányzatokat, hogy tegyenek többet az import előmozdítása érdekében, és már azt is tervbe vették, hogy egyes energiahordozóknál és fogyasztói áruknál alacsonyabb importvámot vessenek ki. Ugyanakkor több kínai banknak is engedélyezték, hogy az első lakóingatlan-vásárlóknak kedvezményesebb hiteleket biztosíthassanak.

Peking jelenleg azon aggódik, hogy az elmúlt évekre jellemző ingatlanpiaci boom és a mögöttes inflációs tendenciák, az aktuális gyenge fázis után vissza fognak térni. Bár elővigyázatosságuk érthető, azonban az is világos, hogy a külső kondíciók is jelentősen romlottak, mely inkább a gazdaságban meglévő deflációs trendet fogja elmélyíteni, mely még jó ideig eltarthat. Ebben a környezetben Kínának sürgősen enyhítenie kellene a pénzügyi feltételeken, mégpedig a banki tartalékolási követelmények csökkentésével és a valuta gyengítésével.

Michael Derks, vezető stratéga
m.derks@fxpro.com
+44 (0)20 7776 9726

James Marshall, PR és kommunikációs vezető
j.marshall@fxpro.com
+44 (0)20 7776 9721

Jogi nyilatkozat /// Kockázati figyelmeztetés

2012. május 9., szerda

Mi tartja fent az eurót?

FxPro Blog – Piaci Körkép

Az elmúlt napokban újfent sötét felhők gyülekeztek a közös valuta felett.

A hétvégi görög választáson 17 százalékot elért szélsőbaloldali Syriza párt vezetője ultimátumot adott az ország két nagy pártjának, azt követelve, hogy állítsák le a Brüsszelnek beígért megszorítások végrehajtását. Ez a politikai csetepaté elég rossz időben érte az országot, a görögöknek ugyanis rövidesen arról kell dönteniük, hogy eleget tesznek-e egy 20 Mrd. JPY értékű kincstárjegy kamatfizetésének, és hogy visszafizetik-e az éppen esedékes 436 Mio. eurós változó kamatozású kincstárjegy tőkerészét. Így aztán egyáltalán nem meglepő, hogy újra felröppentek olyan spekulációk, miszerint Görögország még idén elhagyhatja az eurózónát.

Spanyolországban már nem kérdéses, hogy a gazdaság egy rendkívül mély recesszióba került, mely jelentősen megnehezítheti a bajba jutott bankszektor feltőkésítésére tett erőfeszítéseket. Miután az ingatlanárak gyakorlatilag szabadesésben vannak, így a 340 Mrd. eurós ingatlanfejlesztői kintlévőséget kezelő bankok többségének minden bizonnyal hatalmas tőkeinjekcióra lesz szüksége, melynek nagy részét a kormány lesz kénytelen állni, még ha ehhez nem is rendelkezik megfelelő tartalékkal.

Franciaországban, az új elnök, Francoise Hollande a fiskális paktum újratárgyalását forszírozza, kihasználva a fokozódó európai ellenállást Németország költségvetési szigort előíró javaslata ellen. Úgy tűnik, hogy Európa erős embere és egyben szigorú pénzügyőre (Németország) egyre jobban elszigetelődik stratégiájával.

Tekintettel ezekre a rendkívül negatív fejleményekre és az egész európrojekt fennmaradását övező kételyekre, érdemes feltenni a kérdést, hogy miért nincs sokkal alacsonyabb szinten a közös valuta. Bár az euró az éjszaka folyamán újra 1,30 alá merült, azonban ne felejtsük el, hogy január közepén még 1,27 körül mozgott. Sőt a valuta az év eleje óta az USA dollárt, a japán yent és az ausztrál dollárt is túlteljesítette, bár az újjáéledő font mögött mindeddig elmaradt. Ez nem igazán egy olyan valuta teljesítményére emlékeztet, melynek életben maradása miatt a befektetők és a kereskedők egyaránt aggódnak.

Egyáltalán nem könnyű választ adni arra, hogy az árfolyam miért nem reagál a folyamatosan romló fundamentális adatokra. Először is nem árt észben tartani, hogy az euró hosszú távú fennmaradásával kapcsolatos aggályok már az elmúlt két évben is megvoltak, így a befektetőknek és kereskedőknek elég idejük volt a megfelelő tőkeallokációra. Akár állami vagyonalapokról, akár vagyonkezelőkről, gazdag befektetőkről, vagy kereskedőkről van szó, valószínűleg mindannyian megtették már a szükséges elkerülő manővereket. A kereskedői short pozíciók pl. továbbra is igen magas szinten mozognak, bár az elmúlt hónapokban egyre többen kezdték fedezni (short covering) ezeket a pozíciókat.

Másodsorban, bár a folyamat igen hosszadalmas és fordulatokban gazdag volt, de Európának végül sikerült összehoznia egy többnyire elfogadható intézkedéscsomagot az államadósság- és bankválság megoldására. Az EKB rendkívül olcsó likviditással karolta fel a gyengélkedő európai bankokat, a kormányok aláírtak egy szigorú fiskális paktumot, felállították az EFSF és az ESM alapokat a bajba jutott államgazdaságok megsegítésére, és több országban is útjára indították a régóta esedékes költségvetési megszorításokat és strukturális reformokat.

Így a legutóbbi hírekre adott passzív valutareakció valószínűleg azt tükrözi, hogy Európa problémáit már kellően felismerték, illetve hogy azok orvoslása is megkezdődött már.

A tapasztalatok tehát azt mutatják, hogy az euró-árfolyam egyelőre nem hajlandó hosszútávon engedelmeskedni a negatív hírek utáni lefelé irányuló nyomásnak.

Michael Derks, vezető stratéga
m.derks@fxpro.com
+44 (0)20 7776 9726

James Marshall, PR és kommunikációs vezető
j.marshall@fxpro.com
+44 (0)20 7776 9721


Jogi nyilatkozat /// Kockázati figyelmeztetés

2012. május 8., kedd

Aggasztó kereskedelmi trendek Ausztráliában

Forex Hírek

Miután a kereskedelmi szektor oly sokáig katalizálta a valutaerősödést, úgy jelenleg már inkább az ausztrál dollár hanyatlását segíti elő. A márciusban mért 1,59 Mrd. AUD-s külkereskedelmi hiány az elmúlt 5 év második legrosszabb eredménye volt, ráadásul a korábbi hónapok hiányát is lefelé korrigálták. Az első negyedévben közel 3,2 Mrd. AUD volt az áruk és szolgáltatások kereskedelmi deficitje, míg a tavalyi utolsó negyedévben 3,1 Mrd. AUD többletet mértek.

Aggodalomra adhat némi okot, hogy a hirtelen romlás igen kedvezőtlen hatást gyakorol a valutaárfolyamra és a forgalomra. Először is a külkereskedelmi cserearány (export- és importárak aránya) jelentősen visszaesett, a nyersanyagárak mérséklődése ugyanis már az exportbevételeket csökkenti, míg az importárak változatlanul növekednek. Másodsorban a gyengébb külső kereslet és a szénexportnál jelentkező fennakadások is korlátozták az exportvolumeneket, míg az importforgalom jól tartotta magát, köszönhetően a befektetési boomnak. A kereskedelmi szektor akár 1 százalékkal is fékezheti az első negyedéves növekedést, mely egyben tovább növelheti a jegybankra nehezedő kamatcsökkentési nyomást. A helyi kamatlábak újabb rekordmélységekben vannak; a tízéves hozamok pl. tegnap 3,39 százalékra estek, jóval alulmúlva a 3,75 százalékos irányadó kamatot, a hároméves hozam pedig már csak 2,68%.

Miután az AUD a kereskedelmi adatok megjelenése előtt még az 1,0220-as szinten stabilizálódott, addig ma reggel már újra 1,0150-re gyengült, nem messze a tegnapi 1,0110-es mélyponttól. Az elmúlt hetek árfolyammozgásából ítélve immár nem lehet messze az USA dollárral szembeni paritás.

Michael Derks, vezető stratéga
m.derks@fxpro.com
+44 (0)20 7776 9726

James Marshall, PR és kommunikációs vezető
j.marshall@fxpro.com
+44 (0)20 7776 9721


Jogi nyilatkozat /// Kockázati figyelmeztetés

A felvértezett font

Forex Hírek

Már korábban is rámutattunk az angol font feltűnő ellenállóképességére, és ez a múlt héten is evidens volt; a nagyok közül mindössze a yen tudta felülmúlni a brit valutát. A fizetőeszköz a gyengébb BMI (beszerzési menedzserindex) adatok és a brit recesszió hivatalos megerősítése (első negyedéves adatok) ellenére is jól tartotta magát. Az éjszaka megjelent számok újfent rávilágítottak a brit gazdaság törékenységére. Az sem volt különösebben meglepő, hogy az ingatlanpiacon is gyengébb mutatók láttak napvilágot, a RICS lakásár-mutatója -11-ről -19-re zuhant. Ebben a szektorban több gyengülő adatot is láthattunk, mégpedig az illetékek módosítása miatt, így ez senkit sem ért váratlanul. Ugyanakkor pozitívummal szolgált, hogy a kisvállalatok körében elvégzett legutóbbi CBI felmérés nem csak az új megrendeléseknél, hanem a befektetéseknél is nagyobb optimizmust mutatott, az üzleti bizalom pedig éves csúcspontra emelkedett. Több más felmérés (EEF és Grant Thornton) is pozitívabb képet festett, elsősorban az exportmegrendeléseknél.

A font relatív értelemben vett jó teljesítménye három tényezőre vezethető vissza: Először is az eurótartalékok csökkenéséből profitálhatott, mivel egyre több befektető próbál fedezeti alapot képezni az esetleges hangulatromlás ellenében. Másodsorban a fontra nem nehezedik akkora államadósságból származó nyomás, mint más államokra mivel a britek sokkal korábban elindultak a megszorítások útján. A brit valuta egyelőre tripla A besorolást élvez a nagyobb hitelminősítők jóvoltából. Végül az is szerepet játszott, hogy az angol jegybanknak nagyobb mozgástere van, mint az EKB-nak, ami a válságra adott reakciókat illeti, és a bank nemrég kötvényvásárlási programját is meghosszabbította, a gazdaság további támogatásához. Ezek az erőfeszítések általában kevésbé ártottak a valutának, mint a globális monetáris válságkezelés legelején. Míg az euróövezet egy újabb belső csatározás elébe néz, és miután az EKB sem mozdul pozíciójáról, így várhatóan a következő hetekben is ezek a font-pozitív tényezők fognak dominálni.

Simon Smith, vezető közgazdász
s.smith@fxpro.com
+44 (0)20 7776 9725

James Marshall, PR és kommunikációs vezető
j.marshall@fxpro.com
+44 (0)20 7776 9721


Jogi nyilatkozat /// Kockázati figyelmeztetés

Folytatódik a spanyol mizéria

Forex Hírek

Spanyolország egyre nagyobb gazdasági és pénzügyi mizériával kénytelen szembesülni. Az ország legnagyobb ingatlanbecslő vállalata, a Tasaciones Inmobiliarias SA felmérése szerint az áprilist megelőző 12 hónapban 12,5 százalékkal zuhantak a lakásárak. Az ipari termelés márciusban, éves szinten 7,5 százalékkal csökkent, mely az elmúlt két év legnagyobb mínusza. A kormány -1,7 százalékos GDP előrejelzését is majdnem biztos, hogy lefelé kell majd korrigálni.

Közben a miniszterelnök, Mariano Rajoy, az El Confidencial mai tudósítása szerint a legnagyobb spanyol bankok (Bankia, illetve anyavállalata a BFA) államosításán gondolkodik. A gazdasági minisztérium egyik tisztviselője tegnap arról nyilatkozott, hogy a kormány – az államosítás részeként – feltételes értékpapírokat fog vásárolni. A Bankia csoport eszközállománya a spanyol gazdaság nagyjából egyharmadát teszi ki.

Michael Derks, vezető stratéga
m.derks@fxpro.com
+44 (0)20 7776 9726

James Marshall, PR és kommunikációs vezető
j.marshall@fxpro.com
+44 (0)20 7776 9721


Jogi nyilatkozat /// Kockázati figyelmeztetés

Új frontvonalak az eurózónában

Forex Hírek

A hétvégi francia és görög fejlemények után megszédült euró a hétfői kereskedésben is csak vonszolni tudta magát, bár a devizapiaci forgalom, a brit ünnepnap miatt igen gyér volt. Franciaországban egy új elnököt "üdvözölhetünk", aki a további megszorítások helyett a növekedésre helyezné a hangsúlyt. Görögországban őrült tülekedés folyik a kormányalakításért, mely a választási eredményeket elnézve igen nehéz feladat lesz. A kormányalakítás feladata immár a második befutó Syriza pártra hárult, mely a mentési feltételek újratárgyalását szeretné elérni. Közben a német Bundesbank elnöke (Weidmann) a mai Financial Times-ban határozottan leszögezte, hogy az EKB nem fog meghajlani azoknak a kéréseknek, melyek több segítséget várnak el a banktól. Ez a kiállás egyáltalán nem meglepő, ahogyan az sem, hogy Weidmann teljesen tisztában van az EKB korlátaival, és ennek fényében nem hajlandó engedni Európa zöldfülű vezetőinek. A következő hetek viharos politikai frontokat hozhatnak Európában.

Michael Derks, vezető stratéga
m.derks@fxpro.com
+44 (0)20 7776 9726

James Marshall, PR és kommunikációs vezető
j.marshall@fxpro.com
+44 (0)20 7776 9721


Jogi nyilatkozat /// Kockázati figyelmeztetés

2012. május 7., hétfő

Új utakon Franciaország

Forex Hírek

Az elmúlt hetekben a piacok a Francois Hollande által hirdetett új politikai irányvonalat emésztgették, akit immár Franciaország új elnökeként üdvözölhetünk. Eleinte még ijesztően hatott az elnök retorikája, mely a "pénzvilág elleni harcra" szólított fel, azóta azonban már megnyugodtak a piacok, miután Hollande is visszavett harciasságából. Nicolas Sarkozy immár a 11. euróövezeti vezető, aki a hitelválság kirobbanása óta veszítette el hivatalát. A régi mondás, miszerint a választásokat nem az ellenzék nyeri meg, hanem a meglévő kormány veszíti el, újfent igaznak bizonyult.

Kérdés, hogy ez megváltoztatja-e majd az euróövezeti vezetés dinamikáját. Eleinte talán igen. Hollande világosan rámutatott, hogy nem a megszorításokra, hanem a növekedésre akarja helyezni a hangsúlyt, és hogy az EKB-tól is nagyobb szerepvállalást vár. Ahogy már megszokhattuk, a költségvetési adatok és a gazdasági helyzet az új francia kormányt is arra fogja majd késztetni, hogy valamelyest visszavegyen választási ígéreteiből. A francia államadósságnak több mint fele külföldi kézben van, így Hollande (és elsősorban Franciaország) nem engedheti meg magának a "pénzvilág elleni harcot". Bár az ország mindig is ellenezte a pénzvilághoz való "angolszász" megközelítést, addig annak mindig is nagy haszonélvezője volt.

Mindent összevetve, a választási eredmények rövidtávon valószínűleg nem lesznek különösebb hatással sem az euró-, sem a kötvénypiacokra, sőt az eredmények fényében egy ideig akár meg is nyugodhatnak a piacok. Hosszútávon azonban minden azon fog múlni, hogy Franciaország mennyire tud enyhíteni a megszorításokon, úgy hogy közben meggyőzze a befektetőket arról, hogy képes tartani a hosszú távú költségvetési szigort, mely elengedhetetlen a kötvényhozamok fizethető szinten való tartásához. Mindazonáltal manapság csak kevés kormány tudja tartani fiskális kötelezettségvállalását, a piacok pedig joggal kételkednek, és ezt Franciaország is hamarosan megtapasztalhatja, akár fájdalmasan is.

Simon Smith, vezető közgazdász
s.smith@fxpro.com
+44 (0)20 7776 9725

James Marshall, PR és kommunikációs vezető
j.marshall@fxpro.com
+44 (0)20 7776 9721


Jogi nyilatkozat /// Kockázati figyelmeztetés

Az egyre népszerűtlenebb AUD

Forex Hírek

Az ausztrál dollár erősödésére spekulálókat rendesen megizzasztották a múlt hét eseményei. Miután április végén még az 1,05-ös szintet fenyegette, az éjszaka folyamán már 1,01-re, és ezzel idei mélypontjára zuhant a valuta. Ahogy már korábban is rámutattunk, elsősorban a helyi és nemzetközi erőhatások kombinációja lökte mélybe az AUD-t. Az Ausztrál Jegybank (RBA) a múlt héten egy 50 bázispontos kamatvágással lepte meg a piacokat, és várhatóan további csökkentésekre számíthatunk, a bank pénteki előrejelzésében ugyanis mind az infláció, mind a növekedés alulmúlta a korábbi becsléseket. Ugyanakkor az RBA, akárcsak a kereskedők és befektetők is tisztában vannak az európai hanyatlás kockázataival; a múlt heti adatok arra utalnak, hogy a Dél-Európát sújtó recesszió a vártnál mélyebb és maradandóbb lesz. További bizonytalanságot jelent a megszorításoktól való fokozatos visszatáncolás, legalábbis a hétvégi választások eredményének fényében.

Michael Derks, vezető stratéga
m.derks@fxpro.com
+44 (0)20 7776 9726

James Marshall, PR és kommunikációs vezető
j.marshall@fxpro.com
+44 (0)20 7776 9721



2012. május 4., péntek

Nagyot koppanhatnak az euró-medvék

FxPro Blog / Piaci Körkép

A tegnap megjelent lesújtó gazdasági adatok áradata újfent megerősítette azt a meglátást, miszerint Európának egy sokkal gyengébb valutára lenne szüksége.

Az Unió 27 államából 10 már hivatalosan is recesszióban van. Elsősorban délen okoznak nagy fejfájást a régóta esedékes strukturális reformok és költségvetési megszorítások, melyek rövid- és középtávon csak tovább fokozzák a már eleve súlyos gazdasági terheket. A Dél-Európát sújtó mély recesszió ugyanakkor a legtöbb helyi bankra nehezedő akut nyomást is tovább erősíti. Ezek a nagy kihívást jelentő pénzügyi körülmények érthető módon komoly politikai feszültségekhez és instabilitáshoz vezettek. Görögország a hét végén választ, és könnyen előfordulhat, hogy azok a politikusok nyerik majd el a többség szimpátiáját, akik a drachmához való visszatérést követelik.

Annak ellenére, hogy a gazdasági logika gyengébb valutát feltételez, addig az euró meglepő módon igen jól bírta a sarat. Így pl. a gazdaság egyértelmű romlása ellenére sem került a közös valuta az 1,30-as szint alá, immár január vége óta. Sőt az euró az év eleje óta nem csak a dollárt, hanem a yent is felül tudta múlni. A vagyonos befektetők már egy ideje elkezdték csökkenteni euró-kitettségüket, és ez a trend várhatóan tovább fog folytatódni, még ha eddig nem is tudta különösebben elmozdítani a mutatót. Az elmúlt években az intézményes vagyonkezelők és állami befektetési alapok is euró-tartalékaik csökkentésével voltak elfoglalva.

Így az euró szinten maradása az elmúlt hónapok során talán azzal magyarázható, hogy az eladók úgy látták, hogy egyelőre eleget tettek (ami az eurótól való megszabadulást illeti), és valószínűleg további gyengülésre számítanak. Ami a kereskedőket illeti, a rekordszintű short pozíciókat az elmúlt három hónapban egyre többen kezdték fedezni ellenpozíciókkal, azonban így is jelentős nettó shortban kereskednek.

Az euró-medvék egyszerre két problémával is szembesülnek. Egyfelől felmerül a kérdés, hogy honnan jöhetne nagyszabású eladási nyomás. Másodsorban pedig valószínűleg egy újabb belső válságra lenne szükség ahhoz, hogy beinduljon a következő eladási hullám; ez lehet egy spanyol mentőakció, vagy az új fiskális paktum elleni francia vétó.

A logika azt diktálja, hogy az eurónak ilyen körülmények között esnie kell. Azonban az euró-medvékre nyugtalanítóan kell, hogy hasson az a tény, hogy a közös valutának már jóval gyengébben kellene állnia. Így az euró gyengülésére spekulálóknak nagyon óvatosnak kell lenniük, ugyanis az árfolyammozgás már jó ideje nem tükrözi várakozásaikat.

Michael Derks, vezető stratéga
m.derks@fxpro.com
+44 (0)20 7776 9726

James Marshall, PR és kommunikációs vezető
j.marshall@fxpro.com
+44 (0)20 7776 9721

Jogi nyilatkozat /// Kockázati figyelmeztetés