Kedd – 2012.03.06.
Kína "finom" korrekciója
Noha számítani lehetett arra, hogy Kína korrigálni fogja növekedési prognózisát, és bár a kiigazítás kismértékű volt, addig ne feledkezzünk meg róla, hogy a világ második legnagyobb nemzetgazdaságáról van szó, ahol a legapróbb irányváltást sem hagyhatjuk figyelmen kívül. A célérték 8-ról 7,5 százalékra való csökkentése gyakorlatilag a hivatalos megerősítése annak, amire az ország már hónapok, sőt évek óta törekszik, ez pedig nem más, mint a növekedés kiegyensúlyozása. A korrekció ugyanakkor arra is rámutat, hogy az ország nem folytathatja végeláthatatlanul a minden áron való növekedés politikáját, a gazdaság már így is megkétszereződött (reálértéken számolva) az elmúlt hét év során. A növekedés ára többek között a 4 százalékos célérték feletti infláció, a hivatalos szintet meghaladó bérnövekedés, illetve a környezeti kihatások, nem is beszélve a társadalmi elégedetlenségekről, miközben egyre nagyobbra nyílik a szakadék gazdag és szegény között.
Kína arra törekszik, hogy kevésbé függjön a nettó-exporttól és a beruházásoktól, illetve hogy a súlypontot a belső fogyasztásra helyezze. Persze a törekvés és a megvalósítás két különböző dolog. Névértéken számolva, a beruházások továbbra is a GDP 50 százalékát teszik ki, míg a háztartási kiadások csak egyharmad részben járulnak hozzá; ráadásul mindkét mutató a kívánttal ellentétes irányba halad.
Nos, mire számítsanak azok, akik Kína növekedésére tették fel tétjeiket? Egyelőre úgy tűnik, hogy nem kell tartani komolyabb következményektől. Egyrészt figyelemben kell tartanunk, hogy ez egy növekedési célérték, és a tényleges növekedés mindig is meghaladta ezt a prognózist, 2004 és 2011 között átlagosan 3 százalékponttal. Ugyanakkor az adat megbízhatóságával is gyakran merülnek fel problémák.
Így, azon túl, amit már eleve tudunk, valószínűleg nincs okunk tartani ettől az apró korrekciótól. Ahogy már több fejlett gazdaságnál is láthattuk, a növekedés kiegyensúlyozása évekig is eltarthat, és ahhoz hogy Kína is a fogyasztók népévé váljon, olyan társadalmi infrastruktúrára van szükség, mely kellő bizalmat ad az embereknek ehhez. A tegnapi bejelentés valójában arra utal, hogy a jelenlegi vezetés elismerte a változás szükségességét, de ez a változás csak fokozatosan fog végbemenni, és a gyakorlati megvalósításhoz is több évre lesz szükség.
Simon Smith, vezető közgazdász
s.smith@fxpro.com
+44 (0)20 7776 9725
James Marshall, PR és kommunikációs vezető
j.marshall@fxpro.com
+44 (0)20 7776 9721
Jogi nyilatkozat /// Kockázati figyelmeztetés
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.