FxPro Blog – Piaci Körkép
Érdekes volt megfigyelni, ahogy az elmúlt hónapokban hirtelen elnémultak azok az elemzők és tudósítók, akik jó ideig arra figyelmeztettek, hogy a kínai valuta masszívan túl van értékelve. Az elmúlt időben ugyanis egyre világosabbá vált, hogy az ezt megalapozó elemzések alapvetően tévesek és hiányosak. Az aktuális kínai fejlemények remélhetőleg arra fogják késztetni a piacokat, hogy racionálisabban becsüljék fel a valuta értékét, mely az év eleje óta valójában nem csak a dollárral és a fonttal, hanem a nagyobb ázsiai fizetőeszközökkel (a yent leszámítva) szemben is gyengült. Az egyre inkább romló gazdasági helyzet mellett egyáltalán nem kizárható a jüan további süllyedése.
A kínai valutára jelenleg két fő erőhatás gyakorolt nyomást:
Először is a gazdaság sokkal gyorsabb tempóban lassult, mint amire a legtöbben számítottak. A hazai gazdaság folyamatosan negatív indikátorokat produkált, ide értve a villamosenergia-termelést, a vasúti teherszállítás forgalmát, a lakóingatlan építéseket, a földeladásokat, és az ingatlanárakat. A vállalati beruházás, mely az elmúlt években nagymértékben hozzájárult a kínai növekedési bravúrhoz, immár jelentősen visszaesett, köszönhetően a csökkenő globális keresletnek, a magasabb működési költségeknek és a csökkenő jövedelmezőségnek.
A politikusok csak lassan ocsúdtak fel a romló növekedési kilátások közepette, talán elterelte a figyelmüket a Pártbizottságban tapasztalható felfordulás és a politikai mesterkedések. A döntéshozóknak azonban még így is hatalmas mozgásterük van a gazdaság élénkítéséhez; a banki tartalékolási követelmények továbbra is rendkívül magasak (a legutóbbi 50 bázispontos csökkentés ellenére is), a költségvetési berendezkedés is megfelelő alapot biztosít a gazdaság fellendítéséhez, és az alapkamatok is bőven engednek még teret a csökkentéshez (igaz csak az infláció leszorítását követően). Tekintve, hogy a belső kereslet sem nőtt igazán, így az sem meglepő, hogy a külföldi tőkebeáramlás is rendesen megcsappant, és hogy a valuta sem tudott erősödni.
Másodsorban, azok a kínaiak, akik az elmúlt évtizedben komoly vagyonra tettek szert, egyre inkább arra törekednek, hogy a felhalmozott tőkét kemény valutákra váltsák. Tudatában annak, hogy országukban nem igazán kedvezőek a körülmények, a vagyonosabb befektetők folyamatosan mentették át pénzeiket biztonságosabb vizekre, mint pl. nagyvárosi ingatlanokba, USA dollárba, japán yenbe, vagy angol fontba. A londoni ingatlanok értéknövekedése is nagyrészt a kínai milliomosok felvásárlási rohamának köszönhető. A következő években egyre több ilyen akcióra számíthatunk, mely elkerülhetetlenül növelni fogja a kínai valutára nehezedő nyomást.
Peking természetesen tisztában van azzal, hogy a valuta gyengülése jelentős politikai feszültségekhez fog vezetni, elsősorban az USA-val szemben. Ugyanakkor az ország hatalmas valutatartalékát is fel lehetne használni a jüanra nehezedő nyomás enyhítésére.
Mindenesetre a valuta idei igencsak közömbös alakítása gyakorlatilag semlegesítette a jövőbeli teljesítményre vonatkozó várakozásokat. A határidős piac jelenleg arra számít, hogy a jüan a következő évben 1 százalékot fog veszíteni. Ahogy már korábban is rámutattunk, ebben a nehéz évben Peking nem csak gazdasági és pénzügyi, hanem politikai megfontolásból is egy viszonylag stabil valutaárfolyamra kell, hogy törekedjen.
Michael Derks, vezető stratéga
m.derks@fxpro.com
+44 (0)20 7776 9726
James Marshall, PR és kommunikációs vezető
j.marshall@fxpro.com
+44 (0)20 7776 9721
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.